Arany Tamás jól fújta

„Ezt komolyan mondja? – kérdezett vissza Arany Tamás, amikor meghallotta a hírt, hogy ő lett az ősz játékvezetője a Nemzeti Sport osztályzatai alapján. – Erre aztán nem számítottam... Azt pontosan tudom, mennyi lett az átlagom, azonban azt gondoltam, lesz olyan játékvezető, aki megelőz. Nem tagadom, rendszeresen figyelemmel kísérem a kollégák teljesítményét, és azt tapasztaltam, hogy többen is jól bíráskodtak. Az ősszel huszonegy mérkőzést vezethettem, ez bizony nem kevés. Volt közöttük NB II-es, Magyar Kupa- és Ligakupa-meccs is, ám ezekre éppen úgy kell készülni, mint az élvonalbeli párharcokra. Mindig jó, ha egy játékvezetőt sokat foglalkoztatnak, az pedig különösen, ha sikerül bizonyítania.”

A 42 esztendős bíró az első osztály egyik legrutinosabb játékvezetője: eddig 176 meccsen bíráskodott, aktív kollégái közül csak Bede Ferenc (248) és Szabó Zsolt (184) sípolhatott több találkozón. Azt ugyan nem állítanánk, hogy a bírók mindegyike nagy népszerűségnek örvend a labdarúgók körében, Arany Tamást azonban szinte valamennyi futballista elfogadja. Azt tartják róla, nem nagyon szeret lapokkal fegyelmezni – ebben van igazság... –, ám az ő példája is bizonyítja: a játékosok értékelik, ha partnerként kezelik őket, egy-egy idejében elhangzó mondat sokszor hatásosabb, mint a futószalagon kiosztott sárga lapok.

„Mérkőzés közben sokat beszélek a labdarúgókhoz, igyekszem megakadályozni, hogy nagyobb baj történjen – folytatta a játékvezető. – Nem biztos, hogy egy-egy szabálytalanságot azonnal sárga lappal kell büntetni, szavakkal éppen úgy elérhetjük a kívánt célt. Úgy érzem, a futballisták elfogadnak, és bár természetesen én is szoktam hibázni, többnyire tolerálják. Hogy melyik párharcra emlékszem vissza szívesen? Ebben az idényben a Diósgyőr–Újpest összecsapáson mutatott teljesítményemre kaptam nagyon jó kritikát, de ma is jól emlékszem arra a Pécs–Zalaegerszeg találkozóra, amely után tízes osztályzatot érdemeltem ki az ellenőrtől. Ez akkor is ritkaságszámba ment, manapság nemkülönben.”

Bármilyen hihetetlen, Arany Tamás sohasem volt FIFA-kerettag, ám nem szomorú, hogy ez a lehetőség kimaradt az életéből.

„Emlékszik Véber György lábtörésére? – révedt vissza a múltba Arany Tamás. – Móron futballoztam a megyei első osztályban, amikor tizenkilenc esztendősen éppúgy eltörött a sípés szárkapocscsontom, mint később az újpesti középpályásnak. Elvégeztem egy bírói tanfolyamot, és már tizenöt éve az országos játékvezetői kerethez tartozom.”

Arany Tamás akkor boldog, ha jó magyar teljesítményeket lát, arra pedig különösen büszke, ha kollégáit éri elismerés. Ez a mentalitás is az átlag fölé emeli a móri játékvezetőt, aki mostani sikere kapcsán is inkább kollégái értékeit emelte ki. „Jó látni, hogy a nemzetközi porondon újabban egyre több feladat jut bíróinknak, ráadásul szinte mindig dicsérettel illetik őket. Gaál Gyöngyi sok feladatot kap, a női U20-as vébé nyitó meccsén fújhatta a sípot, Török Károly a futsalvébé döntőjén, Mészáros István a strandfutballvébé fináléjában vezetett, Kassai Viktoré volt az olimpiai futballtorna döntője, ráadásul sorozatban BL-mecscseken dirigálhat, és abban is biztos vagyok, hogy ott lesz a kétezer-tízes dél-afrikai világbajnokságon. Ahogy annak idején Puhl Sándornak Palotai Károly segített rengeteget, a mostani bíróknak Vágner László, Piller Sándor és Ring János háttérmunkája jelent sokat. A kétszázadik élvonalbeli mérkőzés belátható távolságon belül van, de jól tudom, ebben a korban már minden meccs ajándék. Mindenesetre most örülök a Nemzeti Sport elismerésének, és arra gondolok, érdemes volt a játékvezetés mellett döntenem. A lábtörés annak idején nem hiányzott, de ha nem sérülök meg, talán még ma is Móron futballoznék »feketén« az ifiben. A magasságom alapján nem lógnék ki a fiatalok közül...”