Webbert elgázolták

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.11.22. 23:23
Címkék
Mark Webber jobb lábát megműtötték, miután szombaton balesetet szenvedett Tasmániában, saját jótékonysági teljesítménytúráján.

A Red Bull-istálló pilótája, Mark Webber éppen a róla elnevezett jótékonysági teljesítménytúra (Mark Webber Pure Tasmania Challenge) egyik kerékpáros szakaszát teljesítette, amikor frontálisan ütközött egy autóval, helyi idő szerint nem sokkal dél után Port Arthur közelében. (A Webber jegyezte jótékonysági verseny 250 kilométeres, s kajakozásból, kerékpározásból, valamint gyaloglásból áll.)

Webbert helikopterrel a legközelebbi kórházba szállították, s bár az első diagnózis szerint mindkét keze és lába eltört, utóbb kiderült, hogy ezek szerencsére csak rémhírek – megúszta az esetet azzal, hogy a jobb lába tört el. Geoff Donohue versenyigazgató elmondta, Webbert megoperálták, a műtét sikeres volt, így remélik, a Formula–1-es pilóta mihamarabb felépül.

„Sikeres műtéten van túl, úgyhogy kezdődhet a gyógyulás– mondta Donohue a BBC-nek. – Azt leszámítva, hogy eltört a lába, és a bal alkarja lehorzsolódott, Mark jól van, és már gyógyulása fázisait tervezgeti.”

Az orvosok szerint minimum három napot, de lehet hogy egy hetet is kórházban kell töltenie, de gyanítható, amint valamivel jobban lesz, rögtön repülőre teszik, és átszállítják Európába. Az öreg kontinensen specialistákat kérnek fel, hogy segítsék rehabilitációját, és a lehető leghamarabb lábra állhasson.

„Mark remek fizikai állapotának is köszönheti, hogy ilyen kevéssel megúszta a karambolt” – mondta Donohue.

Ám a történtek után Webber az idén már biztosan nem ülhet Formula–1-es autóba, pedig csapata, a Red Bull december 9-én teszteli jövő évi versenygépét a spanyolországi Jerezben.

Legfrissebb hírek

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
13 perce

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
31 perce

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
31 perce

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
39 perce

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
39 perce

Későn ébredt a Hapoel, előnyben a Real Madrid az Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
42 perce

Gyász: elhunyt kollégánk, Horváth Tamás

Egyéb egyéni
51 perce

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik