Tarolt a bajnoki címvédő

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.11.22. 00:38
Címkék

Fölényes, 18 pontos győzel met aratott a Boston Celtics a Det-roit Pistons ellen az északamerikai profi bajnokság (NBA) 24. játéknapjának egyik csúcsmecscsén (a másikon a ligaelső Los Angeles Lakers Phoenixben verte meg 105–92-re a Sunst). Az előző idényben a Keleti főcsoport döntője óta – akkor a bajnoki cím elhódításáig meg sem álló bostoniak 4–2-re bizonyultak jobbnak összesítésben – másodszor csaptak össze a felek, ám a tizenegy nappal ezelőtti meccshez (88–76) hasonlóan a várva várt nagy küzdelem elmaradt, hisz’ a hazaiak ismételten 98–80ra leiskolázták ellenfelüket. Persze a megjósolt gigászi ütközet elmaradásáról a legkevésbé sem a Celtics tehetett, sokkal inkább a gyenge napot kifogó vendégek, akik jócskán elmaradtak attól a tejesítményüktől, amelylyel az előző napokban a Lakerst és a Cleveland Cavalierst is megleckéztették. A címvédő legjobbja kisebb meglepetésre nem Kevin Garnett (15 pont) vagy Paul Pierce (9) volt, hanem Rajon Rondo, aki 18 pontot termelt, és emellett nyolc gólpasszt is kiosztott. A 22 éves hátvéd teljesítménye azért is megsüvegelendő, mert mindeközben Allen Iversont, a detroitiak szupersztárját 16 ponton tudta tartani, és négy eladott labdára késztette.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
14 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
17 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
55 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik