Anglia vagy Spanyolország lehet a következő állomás

A válogatottbeli szereplést illetően felettébb sikeres évzárón van túl Huszti Szabolcs. Egyfelől tagja volt az ÉszakÍrországban 2–0-ra nyerő csapatnak, másfelől olyannyira jól teljesített, hogy a belfasti stadion lelátóján ülő, a Bolton Wanderers képviseletében játékosokat figyelő Alan Harper azzal tért vissza Angliába: a hannoveri középpályás szerződtetésével jól járna Gary Megson menedzser.

Számolja az Albánia elleni világbajnoki selejtezőig hátralevő napokat?

Egyelőre csak az jár a fejemben, hogy szombat délután fél négytől az Eintrachttal játszunk – felelte Huszti Szabolcs közvetlenül azután, hogy a Hannover és Frankfurt között közlekedő gyorsvonat péntek este befutott a pályaudvarra. – Mindamellett jó lesz újra a válogatottal készülni, főleg úgy, hogy reménykedhetünk abban: ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Szerdán is úgy éreztem, hogy jól teljesítettünk – alighanem azért, mert ez az együttes végre mer futballozni. Isten őrizz, hogy az előző kapitányokat kritizáljam, de amíg korábban inkább a küzdés jellemezte a csapatunkat, Erwin Koeman színre lépése óta beszélhetünk játékról. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a válogatottat is olyan labdarúgók alkotják, akik nemcsak brusztolnak, hanem a szó szoros értelmében futballoznak. Az eredmények nem is maradtak el.

Megköszönném, ha a többes számot megmagyarázná.

Az, hogy a selejtezőcsoportban a második helyet foglaljuk el, sokak előtt ismert. Azt ellenben csak mi tapasztaljuk, hogy az elmúlt hónapokban menynyit változott a válogatott megítélése: a szurkolókon kívül a média is mellénk állt. Örömteli, hogy ezt mi vívtuk ki, innentől fogva nincs más dolgunk, mint élni a bizalommal.

Amióta megy a szekér, szinte nem is olvastam olyan nyilatkozatot az érintettektől, amelyben ne hangzott volna el: csodás ez a közösség.

Tessék, most le is írhatja ezt… Tudom, közhelyszerűen hangzik, de ettől még igaz: remek a hangulat. Őszinte ember vagyok, így elhiheti nekem, nem udvariasságból mondom azt, amit: négy éve már, hogy a nemzeti együttesben szóhoz jutok, de ilyen jó társaságnak még nem voltam tagja. Nyilván a sikerek is kellettek ahhoz, hogy idáig eljussunk, felteszem, ha Málta mögött kullognánk, nem a fantasztikus légkör lenne a téma…

További hozománya a tisztes szereplésnek: a hírek szerint meccsről meccsre nő az ázsiójuk. A transfermarkt internetes oldal szerint hat és félmillió euró az ön ára.

Hogy mennyit érek, azzal nem nekem, hanem a Hannovernek, illetve az engem esetleg szerződtetni kívánó kluboknak kell foglalkozniuk.

Tehát a Boltonnak, az Evertonnak, a Portsmouthnak, a Sevillának és a Celticnek.

Ha úgy reagálnék, hogy nem hallottam az említett egyesületek érdeklődéséről, hazudnék. Egyelőre azonban nem rágódom azon, mit hoz a jövő. Hogy mi lesz a télen vagy a nyáron, az kiderül – a télen vagy a nyáron. Hála az égnek, érdeklődőkből nincs hiány, ám erről érdemben csak akkor tudok beszélni, ha aláírtam valahová. Vagy ha eldőlt, hogy maradok Hannoverben – habár ennek van a legkisebb realitása.

Igaz, hogy szíve szerint Angliába vagy Spanyolországba költözne?

Igaz. Manapság a Premier League és a Primera División a két legerősebb bajnokság, az ott játszók a legjobbak közé sorolhatják magukat. Amikor döntök a folytatásról, kizárólag azt nézem majd, hogy szakmailag és anyagilag egyaránt előrelépjek. Egyértelmű: mind Angliában, mind Spanyolországban jelentős konkurenciával kellene megbirkóznom, de ha nem hinnék magamban, ha megfelelne nekem a langyos víz, akkor már a Fradiból sem igazoltam volna Metzbe. Huszonöt éves vagyok, nagy céljaim vannak még a futballban, éppen ezért igyekszem mindent kihozni magamból. Másképp fogalmazva: úgy vélem, megértem a váltásra.

Mindezt a Frankfurt otthonában is bizonyíthatja.

Szombat délután csak az lesz a fontos számomra, hogy nyerjünk az Eintracht otthonában. Amíg tart a mérkőzés, nem érdekel a sorsom, kizárólag az vezérel, hogy a Hannover jól járjon. Egyébként sem vagyok az az ábrándozós típus, csak minden meccsen jól akarok játszani. Abból baj nem lehet…