Túl erős vendégek

K. Zs.K. Zs.
2008.11.20. 22:57
Címkék

Az előző világbajnokságon is jelenlévő távol-keleti és „még keletibb” válogatottak szája íze szerint alakultak az eredmények az Ázsiai zóna idei utolsó világbajnoki selejtezőin. DélKorea rangadót nyert az addig veretlen Szaúd-Arábia vendégeként, Japán simán győzött Katarban, míg egy miniállammal odébb, Bahreinben – hatalmas szerencsével – a zóna új tagja, Ausztrália bizonyult könyörtelen látogatónak.

„Egy ponttal is beértük volna, és a látottak alapján már a döntetlennel is szerencsésnek éreztem volna magunkat. Ezúttal úgy szereztünk három pontot, hogy nem érdemeltük meg, de ettől még nagyon boldog vagyok” – kommentálta önkritikusan csapata manamai győzelmét Pim Verbeek, az ausztrálok holland szövetségi kapitánya. Bahrein végig uralta a mérkőzést, játékosai kidolgoztak, majd elrontottak jó néhány tiszta gólhelyzetet, és a sors büntetett, ahogy szokott: a 94. percben Marco Bresciano talán először került a hazai védelem mögé, de ez is elég volt neki ahhoz, hogy gólt lőjön, és tisztán tartsa az auszik mérlegét.

Japán már a 68. percben háromgólos előnyben volt a katariakkal szemben, ellenben DélKoreának csak akkor sikerült felülkerekednie a szaúdiakon, amikor ők – Naif Hazazi 58. percbeli második sárga lapjának következményeképp – már emberhátrányban voltak. Li Keun Ho (77.) és Pak Csu Jung (91.) góljai a továbbjutás szempontjából is döntőek lehetnek. Szaúd-Arábia mindazonáltal nem került nagy bajba, hiszen másik nagy ellenlábasa, Irán is csak egy ponttal gazdagodott; ráadásul azt is csak a 81. percben mentette meg Karim Bageri az eddig minden mecscsét elveszítő Arab Emírségek otthonában.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
3 órája