Tragédia és londoni fény

Csaknem pontosan négy esztendeje Nyíregyházán, a súlyemelő országos kölyökbajnokságon tűnt fel egy 14 éves fiú, akinek fényes jövőt jósoltak a szakemberek, jó előre a majdani felnőttválogatott húzóembere szerepében látták. Az 50 kilósok között 177.5 kilogrammot teljesítő Lerch Zsolt a nyolcból hat kategóriában is az élen végzett volna, de például a 77 kilóban aranyérmet szerző versenyzőtől is csak 2.5 kilóval maradt el. Mi ez, ha nem sokat ígérő első lépés?

Azóta magától értetődően nyert meg minden korosztályos viadalt, mígnem az idén októberben a felnőttbajnokságon is a dobogó tetejére állhatott: 62 kilóban, 18 évesen és két hónaposan. Noha messzi múltba vezető statisztikánk nincs, az biztos, hogy 1997 óta – az öszszes súlycsoportot figyelembe véve – ő a második legfiatalabb bajnoka a sportágnak. Előbb vett részt junior-világbajnokságon, mint ifjúsági kontinensviadalon, utóbbin mindjárt ezüstérmet szerzett szakításban – csak 32 dekával nagyobb testsúlya miatt szorult le a dobogó legfelső fokáról. Részvételére az idei, szeptember végi junior Eb-n mélyen rányomta bélyegét édesanyja elvesztése, ami különösen azért fájdalmas, mert egyedül nevelte őt és 13 éves húgát.

„Nem sokkal a verseny előtt halt meg édesanyám, és nehéz döntés előtt álltam: vállaljam-e az indulást, vagy maradjak itthon. Szívem szerint mindkettőt választottam volna, de ez, ugye, lehetetlen. Azt javasolták, hogy az ő emlékének tisztelegve versenyezzek, hiszen az ő kedvéért kezdtem el egyáltalán súlyt emelni. Szegény, akkor is rábírt a folytatásra, amikor a tanulás miatt abba akartam hagyni az egészet. Nem látta be, hogy súlyemelőként nem lehet megélni, nem lehet pénzt keresni. Egyébként azért akartam befejezni, mert rossz tanuló voltam, nem tudtam egyszerre az iskolára és a sportolásra is koncentrálni. Végül is nem bántam meg, hogy folytattam.”

Lerch Zsolt autószerelőnek tanul, s közben alkalmi munkák után kutat. Mivel édesapjával – aki mielőtt nyolc éve elhagyta a családot, otthon gyakran visszaélt fizikai fölényével… – rossz a viszonya, édesanyja szüleinél él, és szeretne hozzájárulni a rezsihez: „Favágással, szórólapozással, költöztetéssel igyekszem pénzt keresni, alkalomadtán apám révén is találok munkát, de nem tudok hozzá jó képet vágni. Ha végzek, nem valószínű, hogy autószerelőként dolgozom, inkább a katonai főiskolára mennék Budapestre. A sportban a londoni olimpia a nagy cél, a fény az alagút végén. A decemberi utánpótlás-bajnokságon szeretnék kétszáznegyvenöt kilót emelni, a jövő évi junior Európa-bajnokságon pedig jó lenne dobogóközelben végezni.”

A körülmények nem kedveznek. Lerch Zsolt az egyetlen emelője (!) klubjának, a Diósgyőri SE-nek, edzője a szövetségi kapitányi tisztet is betöltő Juhász István, aki apja helyett apja. Rossz így, nagyon rossz, de nincs szíve otthagyni a mestert, Diósgyőrt, ahol mindig a labdarúgók miatt kellett eggyel odébb állni, s vállalni a romló körülményeket.

Pedig a hírek szerint újra veszély fenyegeti őt és a birkózókat…