Ünneprontó utódok

Kék és fehér lufik szálltak az ég felé, és a drukkerek többsége ekkor már túl volt a tortaevésen. Hogy volt-e citrom ebben a tortában, nem tudni (csokoládésnak tűnt...), de hogy később olyan lett az MTK-hívek arca, mintha citromba haraptak volna, az egészen biztos. Pedig milyen szépen indult minden ezen a napos, hűvös délutánon. A legendás Sándor Csikar sétált a zöld gyepre, s végezte el a kezdőrúgást, ezzel is tisztelegvén a 120 esztendős MTK előtt. Klasszisok sora futballozott kék-fehérben, Orth Györgytől kezdve Hidegkuti Nándoron, Sándor Károlyon, Becsei Józsefen át Bognár Györgyig. Fájó, de a jelenkor kék-fehér futballistái fényévnyi távolságra vannak tőlük.

Bántóan kevesen ünnepelték a klubot, igaz, akik kijöttek, azok is megbánták. A tartalékos, sérülésektől tizedelt kék-fehérek tudniillik rendkívül gyatra játékkal rukkoltak ki. A kapujuk előterét megszálló, leginkább gyors kontrákra berendezkedő rákospalotaiak megérdemelten győztek. Volt a találkozónak olyan pillanata is, amikor a nézők nem tudták, sírjanak-e vagy nevessenek a burleszkjeleneteket látva, mondta is egyikük: „Na, megnyitottuk a szórakoztatóközpontot...”

Viszonylag kevesen nevettek ezen, akkor már jobbára a REAC irányított, a címvédő ötlettelenül, elképzelés nélkül futballozott.

A lelátón pedig egyre feszültebb lett a hangulat, az elkeseredett hazai hívek szidtak mindenkit: játékosokat, Garami Józsefet, a klubvezetőket… Kérdezték, hol a csapatuk, és a máshova igazolókra utalva a válasz is érkezett: hogyhogy hol, a Megyeri úton...

A találkozót követően Garami József meglehetősen rosszkedvűen a következőt mondta: „Persze, hogy hallottam, miket kiabálnak a nézők, de volt ilyen már máskor is. Tavaly összeraktam egy csapatot, de abból most alig játszik valaki. Ilyen sérüléshullámmal edzői pályafutásom során soha sehol sem találkoztam. Persze hogy szeretnék erősíteni a télen, talán lesz is lehetőség a vérfrissítésre, de a legfontosabb, hogy sérültjeink felgyógyuljanak.” Eközben a vendégöltözőt majd szétvetette az öröm.

Ami Aczél Zoltánnal nem sikerült heteken, hónapokon keresztül, az alkalmilag a padra ültetett Nagy Sándorral, akinek nincs pro licence, igen. A rákospalotaiak bravúrgyőzelmet arattak a bajnok otthonában. Mondta is a REAC megbízott szakvezetője: „A legfontosabb, hogy nyertünk, és remélem, nem mi zárjuk az utolsó helyen az őszt. Ez a három pont talán lehetőséget ad arra, hogy a tavasszal megpróbáljuk kiharcolni a bentmaradást. Hogy velem, vagy nélkülem, azt majd eldöntik...”

Ekkorra már csend borult a Hungária körúti sporttelepre, elült a csatazaj, elszálltak a lufik, és elfogyott a torta. Maradt a 120 év és az MTK számára keserű este emléke.