Nyílt levél Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter úrnak és Sárközy Tamás úrnak, a Nemzeti Sporttanács elnökének
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr!
Mindkettőjük szíves elnézését kérem, hogy ismeretlenül fordulok Önökhöz, ráadásul a nyilvánosságot használom fel levelem közzétételére.
Bizonyára szükségtelen külön is bemutatkoznom, hiszen az Önök sportszeretete – ami, gondolom, együtt jár a hagyományok ismeretével, tiszteletével – garancia arra, hogy tudják, ki vagyok, milyen múlttal rendelkezem, s joggal feltételezem, még azzal is tisztában lehetnek, milyen ügyben, miért szólítom meg Önöket.
A magyar sport legsikeresebb, legeredményesebb ágazata, a kardvívás iránti örök és megingathatatlan elkötelezettségem késztet arra, hogy lehetőleg minden fórumot, minden döntéshozót befolyásolni próbáljak: tegyünk meg közösen mindent annak érdekében, hogy a magyar kard ismét régi fényében csillogjon!
Talán már értesültek arról, hogy – miközben észrevételeim megalapozottságát vélhetően mindenki elismeri – nem egyszerű kritikusként, véleménynyilvánítóként mondom a magamét, hanem kész vagyok aktívan is kivenni részemet a csodás tradíciók feltámasztásában: igen, benyújtottam pályázatomat a kardkapitányi posztra, méghozzá csak és kizárólag egy számomra szent ügy érdekében, hiszen munkámért csak akkor kérnék javadalmazást, ha a 2012-es olimpián a kitűzött célokat elértük.
Remélem, nem kell hangsúlyoznom, mert fel sem tételezik, hogy nem személyes ambícióim támogatásáért fordulok Önökhöz: figyelemfelkeltés a célom. Nem tagadom, szeretném felhívni a szíves figyelmüket, hogy a magyar sportnak – és azon belül a számomra eminensen fontos kardvívásnak – a megújítása, új alapokra helyezése a pekingi fájó fiaskók után egész egyszerűen elodázhatatlan, ha méltóak akarunk maradni dicső múltunkhoz. Most, amikor egyértelmű, hogy sem jövőre, sem valószínűleg a rá következő években nem fogunk dúskálni az anyagiakban, csak saját magunkra, a magyar sportban szerencsére még meglévő szellemi potenciálra, versenyszellemre, erőink közös mozgósítására számíthatunk. Ehhez kérem megértő és aktív támogatásukat, úgy is mint „utolsó mohikán”, aki egykor még egy páston forgatta a kardot olyan nagyságokkal, mint Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf vagy Kovács Pál, s úgy is, mint aki ebben a méltatlan hullámvölgyben felajánlotta önzetlen szolgálatait az egyetemes magyar sport érdekében.
Tiszteletteljes üdvözlettel: Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok kardvívó
