Pécs: hátul stabilan

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.11.06. 23:17
Címkék
Kiválóan védekezve az utolsó negyedben fölényessé tette idénybeli első idegenbeli győzelmét a MiZo Pécs 2010.

Sara Krnjics megkapta játékengedélyét a szerb szövetségtől, így a 17 éves, 191 centire nőtt tehetséges center életében először hivatalos mérkőzésen is magára ölthette a MiZo mezét. Amikor a nyolcadik percben a szerb tinédzser pályára lépett, 16–9-re vezetett az eddig három mecscséből hármat vesztő Orenburg. Krnjics azonnal kosarat szerzett, és mielőtt bárki aggódni kezdett volna, Fűzy Ákos együttese ledolgozta hátrányát, majd fokozatos építkezésbe kezdett.

A nagyszünetig igazából csak Iványi Dalma játszott úgy, ahogy Euroliga-találkozón kell, ám az akadozó támadásokat hátul kiváló védekezéssel korrigálta a magyar együttes. Vajda Anna sorozatban szerzett öt pontjával a félidőben már pécsi vezetést regisztrált az eredményjelző tábla. A második húsz percben pedig ki sem engedte a kezdeményezést a kezéből a tízszeres magyar bajnok. Vajda remek betöréseivel nem tudtak mit kezdeni a nehézkes orosz centerek, a magyar válogatott csapatkapitánya pedig jó százalékkal értékesítette az ellene elkövetett szabálytalanságok miatt dobott büntetőket (9/11).

Agresszív védekezéssel, sok lepattanót szedve – tízzel többet, mint a hazai együttes játékosai –, gyorsan indíthattak a mieink, akik a végére teljesen felőrölték a hét elején edzőt váltó ellenfél ellenállását, s még nagyobb különbségű győzelmet is arathattak volna. Ez a siker helyreállíthatja a pécsiek önbizalmát az előző két meccsen balszerencsés körülmények között elszenvedett egy-, illetve kétpontos vereség után.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
1 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
1 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
2 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
2 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik