24 ÓRA

2008.11.06. 23:17
Címkék

Hat finálés hely Hat finálés hely

TORNA. Három szeren, ugrásban, gerendán és talajon kvalifikálta magát a szerenkénti döntőkbe Böczögő Dorina az ostravai Világkupa-versenyen. Ugyanitt fináléba jutott Gombás Laura és Szalontai István ugrásban, valamint Kállai Zoltán lólengésben.

Itthon játszanak

ASZTALITENISZ. Első hazai meccsét játssza péntek este hat órától az ötszörös világ és kilencszeres Európa-bajnok svéd Jörgen Persson vezette Lombard BVSC együttese a Bajnokok Ligájában, ellenfele a német Frickhausen Würzburg lesz a sorozat C-csoportjának harmadik fordulójában.

Skandalum!

BIRKÓZÁS. Kétéves eltiltást kapott a nemzetközi szövetségtől (FILA) Ara Abrahamian, aki a pekingi olimpián elhajította bronzérmét az eredményhirdetés során. A FILA skandalumnak minősítette a svéd birkózó visekedését, mert tettével megalázta az olimpiai eszmét. A versenyző edzője is kétéves eltiltással bűnhődik, míg a svéd szövetség két évig nem rendezhet nemzetközi versenyt.

Holvay Endre 90 éves

RÖPLABDA. Számos korábbi magyar világsztár játékos, egykori és jelenlegi kiváló játékvezető, illetve a Magyar Röplabdaszövetség elnökségének jelenlétében köszöntötték a 90 éves, az MRSZ örökös tiszteletbeli elnökének kinevezett Holvay Endrét. A kiváló sportdiplomata több mint negyven évig volt a nemzetközi szövetség játékvezetői bizottságának elnöke.

Legfrissebb hírek

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
9 perce

Blackburn: Tóth Balázsért nem érkezett írásos ajánlat, és nem amiatt maradt ki a keretből – NS-infó

Légiósok
11 perce

Gabriel Jesus három évre a Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
34 perce

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
44 perce

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
49 perce

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Labdarúgó NB I
50 perce

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
52 perce

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
53 perce