Kigolyózták az Újpestet

MAROS JÓZSEF, SZŰCS ANDRÁSMAROS JÓZSEF, SZŰCS ANDRÁS
2008.11.03. 01:32
Címkék

A férfi LEN-kupa második selej tezőkörének Kőér utcába telepített csoportja presztízsmérkőzését vártuk a Hiosz ellen, a nagy küzdelem azonban a Honvéd jóvoltából elmaradt. A K-csoport tulajdonképpeni döntője az első negyed végére el is dőlt, hiszen szebbnél szebb gólokat lőve Székely Bulcsú és Molnár Tamás vezérletével a Domino négygólos előnyre tett szert.

A vendégegyüttes a második negyed lejárta előtt Evangelosz Dudeszisz révén tudott csak szépíteni (7–1), de a hazai csapat fölényesen megnyerte a harmadik negyedet is, az utolsó játékrészben pedig már csak azt várta, mikor lesz vége a találkozónak. A Honvéd pontveszteség nélkül, magabiztosan játszva nyerte meg a csoportot.

Saját vezérkara szerint sem volt ilyen gördülékeny a SzegedBeton, ettől függetlenül nagyobb különbséggel győzött a pofozógép Szczecin ellen. Kásás Zoltán értékelése alapján nem volt dinamika a csapat játékában, amely fegyelmezetlen is volt, tudat alatt dolgozhatott a fiúkban, hogy ebből a négyesből mindenképpen továbbjutnak.

Rosszabbul járt az Újpest, amely ugyan rutinból kiütötte vasárnapra rendelt ellenfelét, ám az utolsó meccsen a csoportgyőztes Szintyez Kazany „lefeküdt” a lilák által kettővel megvert rendezőnek, így a mieink helyett a Sant Andreu lépett a legjobb 16 közé.

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Molnár Attila harmadik a meghívásos 400 méteres versenyben

Atlétika
3 perce

Vendégszurkolók nélkül rendezik a glasgow-i rangadókat

Minden más foci
8 perce

Újra vezetnek a hazaiak – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 perce

Bejelentette Modou Lamin Marong szerződtetését az ETO

Labdarúgó NB I
24 perce

A címvédő Veszprém negyven gólt dobott a NEKA ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
35 perce

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
39 perce

Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Röplabda
40 perce

A Mosonmagyaróvár legyőzésével rajtolt a Kisvárda a női kézi NB I-ben

Kézilabda
44 perce