Még egy isteni Diego

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.11.02. 01:11
Címkék
A hét közepén még a komplett brémai stáb válságról beszélt, aztán kiderült: van kiút a mélyből. A Werder Bremen a 11. fordulóban 5–1-re kiütötte a Herthát, és visszakapaszkodott a mezőny első felébe.

„Nem félek attól, hogy kimond jam: válságban vagyunk. Ahogyan azt is ki merem jelenteni, nem leszünk bajnokok” – jegyezte meg a hétközi, Leverkusentől elszenvedett hazai vereség után Klaus Allofs, a Werder Bremen menedzsere. Az előző öt idényben egyetlen német csapatként rendre a Bundesliga dobogóján (1., 3., 2., 3. és 2. hely) végző zöld-fehérek a bajnoki cím igényével vágtak neki a szezonnak, a nyári erősítésekre sem lehetett panaszuk (igazából csak Tim Borowski távozása „fájt”, miközben Claudio Pizarro és az osztrákok védőtehetsége, Sebastian Prödl is érkezett), ehhez képest tíz forduló után borzasztóan silány volt a tizedik hely, a hat tétmeccses nyeretlenségi sorozat, illetve az egész mezőny leggyengébb védelmével összehozott 22 kapott gól.

Már Thomas Schaaf vezetőedző sem tűnt érinthetetlennek (pedig 1999 óta közmegelégedésre végezte a munkáját, és még Otto Rehhagelt is sikerült feledtetnie a Weser partján), a héten már válságértekezleteket is tartottak, következményektől azonban senkinek sem kellett tartania. És most már, úgy tűnik, néhány hétig nem is kell. A Werder ugyanis a Hertha ellen megkezdte a felemelkedést, a régi önmagát idéző futballal, illetve eredménnyel: a berliniek 5–1es veréssel hagyták el a stadiont. Ráadásul épp Diego állt a sereg élére, akit Allofs a minap még úgy jellemzett, hogy mostanában inkább csak 20-asra hasonlít, mint az igazi irányítókat megillető, klasszikus 10-esre. A brazil két gólt előkészített, illetve megszerezte a nap gólját, lenyűgöző akció végén. Már Mesut Özil löbbölt passza is kellő látványosság volt, utána azonban Diego mellre vette a labdát, majd elvetődve, fordulásból a kint álló Christopher Gäng felett a léc alá lőtt. (A brazil ötödik alkalommal volt eredményes az évadban, de ezen meccsek közül mindössze hármat tudott megnyerni a Werder.) A húszéves fiatalember az utolsó pillanatban, Jaroslav Drobny sérülése miatt került be a kezdőcsapatba, élete első Bundesliga-mérkőzését öt kapott góllal zárta…

„Sajnos a Werder túl nagy tempót diktált, nem bírtuk tartani – ismerte el Lucien Favre, a Hertha vezetőedzője. – A párharcokban és a labdaátvételeknél elképesztően nagyokat hibáztunk. Ilyen felfogással esélyünk sem volt a győzelemre.” „Csak egy meccset nyertünk meg, semmi több nem történt” – szerénykedett Schaaf, ugyanakkor mindenki tudta: ennél sokkal több történt szombaton. Elvégre egy esetleges újabb botlással akár az ő állása is veszélybe került volna. Csak ha már ez a hét a Diegók jegyében kezdődött (ugyebár Maradonát a napokban jelölték argentin szövetségi kapitánynak), akkor illő, hogy az ő jegyükben is fejeződjön be. Még ha most nem is egy argentint, hanem egy brazilt éltettek.

Legfrissebb hírek

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
11 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
16 perce

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
41 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
46 perce

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
1 órája

Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
1 órája

Egyik madridi „rosszfiú” sem játszik Valenciában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik