Olyan családba született, amelyben a tenisz nemcsak sportág, hanem életforma. Zsiga Máté édesanyja és édesapja egyaránt kiváló teniszező volt, akárcsak a bátyja, Márton, aki jelenleg az Egyesült Államokban tanul ösztöndíjas sportolóként. Így nem volt kérdés, hogy a most 16 esztendős fiú milyen sportágat válasszon.
„Három- vagy négyéves lehettem, amikor elkezdtem teniszezni – mondja Máté. – Az első serlegemet hatéves koromban nyertem. Próbáltam más sportágakat is, most is kosárlabdázom, focizom, de a tenisznél kötöttem ki.”
Azt hihetnénk, hogy az élsport, a sok edzés rengeteg lemondással jár, ám Máté nem érzi úgy, hogy bármi is kimaradna az életéből. „A tenisz rendszert visz a napjaimba. Való igaz, kevesebb szabadidőm van, de ezt vállaltam, nincs okom panaszra. Marad azért van lehetőségem zenét hallgatni, számítógépezni, és a tanulással is össze tudom egyeztetni a sportot, ráadásul minden segítséget megkapok az iskolámtól” – árulja el a szegedi fiú.
A tanulás mellett a tenisz is remekül megy Máténak: az idei esztendő kifejezetten parádésra sikerült. Februárban a magyar U16-os válogatottal fedett pályás Európa-bajnokságot nyert, augusztusban pedig a „nyári” Eb-n másodikok lettek a fiúk, amivel kivívták a vb-szereplés jogát, amelyen nyolcadik lett a csapat. Közben Máté egy ideig vezette a 16 éven aluliak európai ranglistáját, nemrég pedig az évadzáró európai junior-mastersversenyt nyerte meg, amelyre a kontinens nyolc legjobb 16 éven aluli játékosát hívták meg. Máté ezzel nemcsak Európa legjobbja lett, hanem ő az első magyar játékos, aki győzni tudott a tornán, amelyen korábban Rafael Nadal is diadalmaskodott.
A Segíthetek? Mol tehetségtámogató programba is bekerülő teniszező tehát fényes jövő előtt áll. Egyelőre a 18 éven aluliak között kell bizonyítania, ami már önmagában is kemény feladat. Utána jöhetnek a kisebb felnőttversenyek, később pedig…
„…szeretnék stabil Davis-kupa-játékos lenni, és legalább az első ötvenbe kerülni a világranglistán – mondja Máté, akinek, talán meglepő módon, nem teniszező a példaképe. – Nagyon szeretem Roger Federer és Novak Djokovics játékát, de a focikapus Oliver Kahn kitartását, megszállottságát csodálom leginkább. Rám is ez jellemző: sohasem adom fel a küzdelmet, lehetek bármekkora hátrányban, az utolsó labdamenetig harcolok.”
