Chris Drury elkezdte

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.10.28. 23:29
Címkék

Egy New York-i városi rangadó mindig felejthetetlen élmény, főleg ha a liga egyik legjobb csatára a derbin szerzi meg idénybeli első találatát. Uniondale-ben ez történt. A Rangers csapatkapitányi karszalagját viselő Chris Drury ebben a szezonban először ünnepelhetett. Pedig már tizenkettedszer lépett jégre csapata, és kilencszer győzött is. (Negyedszázada nem kezdett ilyen jól a Rangers!) A Buffalóból igazolt center már a második percben betalált. „Ezt az érzést nem lehet megszokni” – kommentált a 32 éves csatár, majd ütött még egyet, csapata pedig folytatta győzelmi sorozatát. Druryhez hasonlóan két gólt szerzett az ottawai Jason Spezza, sőt hozzátett egy gólpasszt is, ezzel hozzásegítve a kanadai főváros csapatát ahhoz, hogy megverje a rendes játékidőben először elbukó csoportrivális Buffalót.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
3 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
3 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
3 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
3 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
4 órája