Végig jobb volt az Eger

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2008.10.26. 00:46
Címkék
Hiába küzdött a Honvéd, nem tudta igazán szorossá tenni az Eger elleni rangadót, amelyet 12–9-re nyert meg a hazai csapat.

Nincs megállás a férfi pólóbajnokságban, a csütörtöki forduló után szombaton is jelenésük volt a csapatoknak. A negyedik kör rangadóján az ezüstérmes Eger az előző idényben harmadik Honvédot fogadta, és ez a találkozó már jobban megmozgatta a drukkereket, mint az utolsó Euroliga-selejtező. A Barcelona ellen mindössze néhány százan voltak, ezúttal azonban remek hangulat és majd kétezer néző fogadta a két gárdát. Az Eger a mostani bajnokságban először szállt vízbe a Bitskey uszodában, miközben – a sorsolás szeszélye miatt – ez már a harmadik csúcsrangadója volt. A másik oldalon sem volt egyszerű a helyzet, a nyáron átalakuló Honvéd októberben a tizenharmadik, egy hónapon belül pedig a tizenötödik meccsét játszotta.

A nyáron a riválishoz igazolók közül Bárány Attila volt vízben a kezdéskor, s vívott hatalmas csatát régi társával, az olimpiai bajnok Vári Attilával. Bárányt nagyjából három perc elteltével váltotta a másik exdominós center, Hárai Balázs (ő szerezte a negyed derekán az Eger második gólját), ráadásul ekkor bekkposzton is cserélt Gerendás György: Decker Ádám helyett Binder Szabolcs szállt be. Nagy erőssége az Egernek, hogy a két, igen kemény harccal terhelt poszton szintén folyamatosan tudja cserélni embereit. Ehhez képest Vad Lajos óvatosabban keverte a kártyákat, sokáig csak a Vári–Paján Viktor cserét jegyezhettük fel. Molnár is sokáig őrlődött Binder és Decker szorításában, hogy aztán Matajsz Márk kapjon csaknem egynegyednyi időt. A felek nem kímélték egymást a kapu előtt (Hárai percekig sapka nélkül játszott, de a többiek fejfedője is le-lecsúszott), ezt pedig a bírók többnyire kontrákkal honorálták. A nagy le-fel úszkálás inkább az Egernek jött be, a szünetben kettővel mentek az esélyesebb hazaiak, de nem szabad megfeledkezni a vendégeknél a 16 éves Bátori Bencéről, aki rendkívül higgadtan értékesítette a Honvéd ötödik fórját.

A fordulás után ismét Molnár küzdött a bekkekkel, azonban neki és társainak csak Decker Ádámot sikerült kipontozniuk, míg a hazaiaknál Hárai Balázs és társai a harmadik negyed derekára Vári Attilát és Paján Viktort is „kiszállították” a medencéből. Bárány Attila pazar csavargólja után még úgy tetszett, feláll a Domino, a két bekk (és a román Andrei Iosep) elveszítése azonban túl nagy gondnak bizonyult. Az utolsó negyedben már Székely Bulcsú is bekkelt, és vízben volt a Honvéd mindkét centere, de a fáradó vendégek nem tudtak közelebb férkőzni az Egerhez. A fegyelmezetten pólózó hazaiak teljesítményére a fiatal Bundschuh Erik tette fel a koronát, aki 1.8 másodperccel a lefújás előtt kilenc méterről bombázott Gergely István kapujába.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
3 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik