Ugyanannyit játszanak

2008.10.25. 06:48
Címkék

Hogy érzi magát Egerben?Hogy érzi magát Egerben?

Tetszik a város, jól érzem magam, úgyhogy minden rendben van.

Új csapatában változott valamiben a játéka?

Itt is ugyanaz a dolgom, centerezni kell. Viszont még össze kell szokni, ami hoszszabb folyamat lesz. A beilleszkedés azonban egy fokkal könnyebb volt, mint amire számítottam, mivel néhány játékost már ismertem korábbról is, ráadásul a társak jól fogadtak.

Miként osztják meg Bárány Attilával a meccseket?

Nincs köztünk sorrend, igazából az pihen, aki fáradtabb, egyébként szerintem nagyjából ugyanannyit játszunk. Annyival könnyebb a helyzetünk, mint a Honvédban volt, hogy itt ketten vagyunk centerek, és így többet tudunk a vízben lenni.

Csütörtökön Szegeden játszottak, szombaton pedig jön a Domino. Mit lehet két nap alatt tenni?

Túl sok mindent nem, inkább mentálisan kell felkészülnünk az újabb mérkőzésre. Szegeden érződött, hogy megfogta a társaságot a vereség, de igyekszünk túltenni magunkat rajta, és a következő meccsre koncentrálni.

Legfrissebb hírek

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
27 perce

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
28 perce

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
39 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
2 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
3 órája