Szerencselovagok

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.10.25. 06:48
Címkék

Két olyan csapat találkozott magyar idő szerint péntekre virradóra az NHL alapszakaszának 17. játéknapján a St. Paul-i Xcel Energy Centerben, amelyik ebben a szezonban a rendes játékidőben még nem szenvedett vereséget. Ez a sorozat a mostani összecsapás után is folytatódott, más kérdés, hogy végül a hosszabbításban győztes Buffalo Sabres játékosai jöhettek le elégedettebben a jégről, mint a hazai pályán játszó Minnesota Wild hokisai. A sorsdöntő találat a 3–3 után következő ötperces ráadás 44. másodpercében esett, mégpedig észak-európai koprodukciót követően: a minnesotai svéd Kim Johnsson elvesztette ütőjét, ezt kihasználva a finn Toni Lydman megszerezte a korongot, hátvédtársa, a svéd Henrik Tallinder középre passzolt, és Derek Roy beütötte a vendégek győztes találatát. „A kicsi, csúnya győzelmek is előrevisznek bennünket. Meg kell lovagolnunk a szerencsénket, sokat tettünk érte” – mondta a lefújás után Lindy Ruff, a 2007-ben nagydöntős együttes szakvezetője. A nap legkiemelkedőbb egyéni teljesítményét a New Yorkban ezúttal az Islanderst legyőző (két napja a Rangerst is megverték a texasiak) Dallas Stars centere, Mike Ribeiro nyújtotta góljával és négy gólpasszával – bár a calgaryi Jerome Iginla három találata is megsüvegelendő a Nashville ellen. A három vereséggel nyitó Colorado zsinórban negyedik győzelmét aratta, ráadásul dupla öröm, hogy a csoportrivális Edmontont megverve. A Pittsburghben vesztes Carolinánál csupán arra lehetnek büszkék, hogy a Sutter dinasztia kilencedik NHL-be kerülő tagja, a 19 éves Brandon góllal debütált.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
1 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
2 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
2 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
2 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik