Remek lehetőség

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2008.10.23. 23:22
Címkék
Találós kérdés. Mi a közös Stieber Mercedesben, Benedek Tiborban és Kásás Tamásban? Azon túl, hogy mindhárman világklasszisok és a póló nagymesterei, áldozatul estek az olasz szövetség légiósokat korlátozó szabályainak, ezért a mostani idényben csak a nemzetközi kupákban szerepelnek. Különbség viszont, hogy a két háromszoros olimpiai bajnokkal szemben Stieber nemcsak játékosként vesz részt a tréningeken, hanem immár edzőként is.

Az olasz szövetség honlapja, az első fordulóbeli Fiorentina–Rapallo (13–5) mérkőzésen nem Gianni De Magistrist, hanem Stieber Mercedest tüntette fel a firenzeiek mestereként.

„Mondjuk úgy, hogy ő az edző, én pedig amolyan másodedzőként segítek neki – tudtuk meg Stiebertől. – Délelőtt úszóedzések vannak, délután inkább vízilabdázunk, abszolút megosztva végezzük a feladatokat, akárcsak a lábtempó és a lövések gyakorlására irányuló tréningeket, sőt a taktika kidolgozásában is részt veszek. A délelőtti úszóedzéseken mindig ott vagyok, délután főleg akkor szállok be, ha vízilabdázunk.”

Amikor kiderült, hogy a 2008–2009-es szezonban (női) klubonként csak egy külföldi szerepelhet az olasz bajnokságban (Firenzében Drávucz Rita), Stieber több itáliai klubtól kapott ajánlatot, miközben a Fiorentinánál kapacitálták, maradjon egy évet, és a nemzetközi meccsek mellett a parton is dolgozzon.

„Hosszú pályafutás van már mögöttem, az olimpiai év idegileg és fizikailag is nagyon fárasztó volt, ezért úgy voltam vele, pihenek egy esztendőt – indokolta a döntést a magyar klasszis. – Egyelőre egy évben egyeztünk meg a firenzeiekkel, és majd a nyáron megbeszéljük, merre tovább. Nem túl sok meccsem lesz a szezonban, és még szeretnék folyamatosan játszani.”

Stieber a mérkőzéseken másodedzőként kap szerepet, de a felnőttcsapatnál végzett munka mellett a klubnál pólózó kislányokat is edzi. A világ egyik legerősebb csapatánál dolgozni pedig kiváló lehetőség olyan játékos számára, aki a jövőjét edzőként képzeli el – esetleg egyszer majd a magyar válogatott szövetségi kapitányaként.

„Ez még nagyon messze van, de természetesen megfordul az ember gondolataiban, hogy milyen lehetne kapitányként dolgozni; ezért is fogadtam el a firenzeiek ajánlatát, mivel ez remek lehetőség számomra – mondta Stieber, aki a szövetségi kapitány, Godova Gábor véleményét is kikérte a döntésről, s a szakember azt mondta, így is számít rá a válogatottnál, amely jövő nyáron a római világbajnokságon szerepel majd. – Szerintem akkor inkább előny lesz a mostani szezon, mivel ki leszek éhezve a meccsekre. Már az első bajnokin is éreztem, hogy hiányzik a játék, a héten pedig Manchesterben voltunk az angol válogatottal gyakorolni, s nagyon jólesett a vízben lenni. Ezért is gondolom úgy, hogy csak egy évet pihenek, aztán ameddig a fizikumom és az agyam bírja, szeretnék még játszani.”

Legfrissebb hírek

Rövid pályás úszó Eb: Ábrahám Minna 200, Sárkány Zalán 1500 gyorson, a mixed gyorsváltó 4x50 méteren lett ezüstérmes

Úszás
10 perce

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája: Magdeburg–Szeged

Kézilabda
32 perce

Kellett Corrales utolsó másodperces bravúrja is, a Veszprém legyűrte a Sporting CP-t

Kézilabda
45 perce

Úszás: Kertész Boróka és Antal Dávid vitte a prímet az utánpótlás ob-n

Utánpótlássport
1 órája

Norrisnak a világot jelentené a bajnoki cím, de nem fogja megkérni Piastrit, hogy segítsen neki

F1
1 órája

Udvardy Panna negyeddöntős a quitói tenisztornán

Tenisz
1 órája

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
1 órája

Németország és Franciaország is simán nyert a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik