Irány dél, délkelet...

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.10.23. 02:03
Címkék
A múlt héten mindkét magyar csapat győzelemmel mutatkozott be a legrangosabb európai kupasorozatban. A MiZo Pécs 2010 otthon verte meg a spanyol Halcón Avenidát, az MKBEuroleasing Sopron idegenben győzte le a lett TTT Rigát. Most mindkét együttes utazik: a bajnok Velencében az Umana, az ezüstérmes Isztambulban a Besiktas ellen szerepel.

Az első for dulóban a Sopron a jövő évi Európa bajnokság sorsolási ceremóniájának fénypontjaként pályára lépve elrontotta a hazaiak örömét 86–71-es győzelmével. A siker egyik fő letéteményese a 21 éves Horti Dóra volt, aki az ősszel került a kezdő ötösbe, s bemutatkozásként 16 ponttal és tíz lepattanóval jelezte, lehet rá számítani. A 195 centis centerre szerdán Velencében is fontos feladatok várnak. Az ellenfél palánkja alatt ugyanis a nyarat a Minnesota Lynxnél töltő amerikai Vanessa HaydenJohnson, a Cleveland Rockerst és a Charlotte Stinget is megjáró portugál Mery Andrade, a kanadai Jenifer Nadalin, és a 204 (!) centis Eva Giauro ügyködik.

„Nem hiszem, hogy bárkitől meg kellene ijednünk a palánk alatt. Rám ez egyébként sem jellemző, ráadásul olyan játékos vagyok, akinek erejét megsokszorozza, ha érzi a bizalmat a vezetőktől és a csapattársaktól. Márpedig most ez a helyzet. Jól megy a játék nekem és a csapatnak is. Igaz, hogy Krivacsevics Tijana kiesésével kicsit kevesen maradtunk a magas posztokon, ám Horváth Zsuzsanna kiválóan besegített. Ez is azt mutatja, mennyire egységes az együttesünk. Szerintem Velencében is győzünk” – jelentette ki magabiztosan Horti Dóra.

Igaz, a hazaiak kifejezetten jó passzban vannak, a Schio ellen megnyerték az olasz Szuperkupát, a bajnokságban százszázalékosak, és az Euroligában bemutatkozásként győztek a legutóbbi finalista Brno otthonában. A soproniak feladatát ugyanakkor megkönnyíti, hogy sok szurkolójuk elkíséri őket, kihasználva a hosszú ünnepet, összekötve a kosárlabdát városnézéssel és egy udinei kitérővel, ahol csütörtökön az angol Tottenham labdarúgó UEFA-kupameccset játszik.

A pécsiek új szakvezető vezényelte csapata is ellentmondást nem tűrő győzelemmel mutatkozott be saját pályáján, ennek a 82–65-re megvert Halcón Avenida látta a kárát. A főszereplő a fekete-fehéreknél is egy válogatott játékos, Vajda Anna volt, aki annak ellenére jutott 26 pontig a salamancaiakkal szemben, hogy csupán 23 percet töltött a parketten.

„A múlt csütörtöki meccs jobban sikerült a csapatnak, mint előzetesen számítani lehetett. Azzal a játékkal sokra vihetjük, és egészen biztosan javulunk még. Nem téveszt meg bennünket, hogy a Besiktas rutintalannak számít a nemzetközi porondon, és hogy az első fordulóban harminc ponttal kikapott Bourges-ban az egyik legnevesebb együttestől. Egy csapat erejét igazán az mutatja meg, ha idegenben is képes nyerni, mi erre törekszünk Isztambulban” – mondta Vajda Anna.

Nem könnyíti meg a pécsiek helyzetét, hogy fiatal centerük, Szara Krnjics játékengedélyét még mindig nem adta ki a szerb szövetség, és az sem, hogy az FTC-ben és Sopronban is Euroliga-tapasztalatokat szerző T ö rök Szilvia térdét kedden artroszkópiásan megműtötték, ezért nem tartott a csapattal. A külső posztok rotációjában Török, valamint a hoszszabb ideje sérült Sarok Nikolett és Heller Anita távollétében akadhatnak gondjai a vezetőedzőként az Euroligában kiválóan bemutatkozó Fűzy Ákosnak. Jó hír viszont, hogy a spanyolok elleni találkozón kisebb sérülést összeszedő Kelly Mazzante ismét teljes értékű harcos.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
2 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
3 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
3 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
4 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
4 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
4 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik