Csak adják oda a labdát!

Vágólapra másolva!
2008.10.20. 23:06
Címkék

Hamisítatlan brit stílus, kemény, de sportszerű küzdelem, nyílt sisakos támadófutball – nagyjából ezek a jellemzői a Manchester United–Celtic párharcnak, amelyet a csatornán túl előszeretettel hívnak Battle of Britainnek, vagyis Nagy-Britannia harcának, háborújának. A helyzet azonban az, hogy a Celtickel ellentétben az MU már rég szakított a brit játékstílussal (ennek is köszönhető az oly sok hazai és nemzetközi siker), és az erőviszonyok látványos eltolódása miatt az volna a legnagyobb szenzáció, ha kedd este végletekig izgalmas meccset látna az Old Trafford közönsége – még ha egyszerű csoportmeccsről is van szó.

Abból kiindulva, hogy a két csatárát, Jan Vennegoor of Hesselinket és Jorgosz Szamaraszt eleve nélkülöző skót bajnok a legutóbbi hat idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésén nem szerzett gólt, túl sok jóra nem számíthat Gordon Strachan együttese. Pedig az esetleges győzelemmel új fejezet íródna a klub históriáskönyvében, merthogy a zöldek az életben nem nyertek még BL-találkozót távol otthonuktól…

És akkor az MU erényeiről még nem is ejtettünk szót.

A sorozat címvédője – amely 49 hazai diadalt aratott, és 249 gólt szerzett eddig a BL-ben – a Liverpooltól elszenvedett bajnoki vereség óta nem talál legyőzőre, mi több, két döntetlen után öt meccset megnyert. Legutóbbi négy tétmérkőzésén ráadásul gólt sem kapott, s mivel a támadószekció eredményességét még nem firtattuk, a Celtic győzelmi esélye szinte a nullával egyenlő. A idényrajtnál beragadó „vörös ördögök” új szerzeménye, Dimitar Berbatov – Sir Alex Ferguson jóslatát igazolva – már-már beilleszkedett a félelmetes támadógépezetbe, az érvényben lévő hétmeccses veretlenségi sorozatot a maga részéről három góllal támogatta,


folytatás...
Legfrissebb hírek

1987 után szerzett újra vb-érmet a férfi tőrcsapat!

Egyéb egyéni
1 perce

Óriási fölénnyel nyerték a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
17 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
17 perce

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
18 perce

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
22 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
51 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik