Nemzeti Sportrádió: sportágtörténeti strandröplabdasiker Törökországban

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.07. 20:38
null
Villám Lilla és Kun Stefánia (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar bajnoki ezüstérmes Kun Stefánia, Villám Lilla páros történelmi győzelmet aratott a törökországi Balikesirben megrendezett Beach Pro Tour Futures-versenyen, hiszen mindezt első magyarként érték el. Nem volt könnyű dolguk, mivel az időjárás nem volt a legkedvezőbb, többször is orkán erejű széllel kellett megküzdeniük a sportolóknak. Az élményekről és a kiválóan sikerült elmúlt néhány hétről Kun Stefánia beszélt a Nemzeti Sportrádióban.

Nem akármilyen bravúrt hajtott végre a Kun Stefánia, Villám Lilla női strandröplabdapáros a törökországi Balikesirben rendezett Beach Pro Tour Futures-versenyen, ahonnan első magyar párosként aranyéremmel tértek haza. A Nemzeti Sportrádióban készített interjúban Kun Stefánia elmondta: életük legjobb döntése volt, hogy nyolc hónappal korábban összeálltak.

„Előzőleg volt egy future-verseny Kínában, ahol másodikok lettünk, úgyhogy már akkor megéreztük, milyen érmesnek lenni, viszont utána nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Elég sok rossz versenyünk volt, nem voltunk a legjobb formánkban, és ezt lélekben és mentálisan is megéreztük, mélypontra kerültünk. Ám Törökország előtt voltunk Varsóban is, ott sikerült erőre kapnunk és beverekedni magunkat a legjobb négybe, ahol döntő szettben maradtunk le a bronzról. Ezután Balikesirbe már úgy mentünk, hogy érmet szeretnénk szerezni, és meg is nyertük – még magunk sem akarjuk elhinni, hogy nyolc hónapnyi közös munka ilyen eredményeket hozott” – számolt be az idei történésekről a tizenkilenc éves játékos.

Az interjúban a fiatal röplabdázónő arról is beszélt: bár a körülmények egyre jobbak, a sportág gyakorlatilag még gyerekcipőben jár Magyarországon, de azon vannak, hogy kilépjenek a teremben játszott röplabda árnyékából.

„Idehaza inkább a teremröplabdát ismerik többen, és sokan úgy gondolják, a strandröplabda ennek az »árnyéka«, pedig hatalmas lehetőségek vannak benne, és sokszor egyszerűbb is kijutni egy-egy Európa- vagy világbajnokságra, esetleg egy olimpiára. Mi azon dolgozunk, hogy minél több ember megismerje a sportágat, és olyan eredményeket igyekszünk produkálni, hogy minél több ember lássa, ez egy olimpiai sportág, amelyből magyarok is tudják majd kvalifikálni magukat.”

 

Legfrissebb hírek

„Ne hagyjuk az íreket provokálni” – Baráth Botond

Magyar válogatott
13 órája

NS-nyelvművelés: beszéljünk magyarul a sportban is!

Egyéb egyéni
2025.11.13. 10:41

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
2025.11.11. 14:12

Ezüstérmes a strandröplabdázók női európai klubkupájában az ÉDRA

Röplabda
2025.11.09. 16:25

Sós Csaba: Nem akarok elkiabálni semmit, de a következő három év Betlehem Dávidról fog szólni

Úszás
2025.11.09. 14:40

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
2025.11.09. 11:46

Döntőbe jutott az ÉDRA a strandröplabda klub Európa-kupában

Röplabda
2025.11.08. 19:03

Kakaó és profizmus: Katrine Lunde negyvenöt évesen is világklasszis

Kézilabda
2025.11.08. 10:29
Ezek is érdekelhetik