A pályán nincs baj

F. Z.F. Z.
2008.10.20. 23:06
Címkék

Második bajnoki meccsén remekelt Németh István, a nyáron a görög AEK Athénhez szerződő magyar válogatott kosaras. Az első fordulóban győztes sárga-feketék szoros végjáték után 63–62-re kikaptak a AEL Larissza vendégeként, ám erről legkevésbé a körmendi születésű kosaras tehetett, aki 27 perc alatt 19 pontot, köztük öt triplát szerzett.

Milyenek az első benyomásai új csapatáról?

Nem leszünk bajnokok, az biztos, de jól védekező, maszszív együttes lehet belőlünk a szezon során – mondta a 29 éves kosaras. – Van két amerikai, egy dán és egy észt légiós rajtam kívül, ám ez nem garantál semmit. Azt hiszem, a reális cél a bennmaradás, a bónusz pedig az lehet, ha bejutunk a felsőházi rájátszásba. Két meccsen harminc pontot dobott, átlagban huszonhét percet játszott. Elégedett eddig teljesítményével?

A játékkal nincs gond, jó formában vagyok, megkapom azt az időt, amire szükségem van, szóval eddig a kosárlabdával semmi gond. A problémák pályán kívül adódtak…

Kifejtené bővebben, miről is van szó?

Csaknem egy hónapja vagyok Athénban, de a lakásomba csak csütörtökön tudtam beköltözni, ráadásul még nincs kábeltévé és internet sem. A nyáron kicserélődött a klub menedzsmentje, az újak nehezen és lassan intézkednek, érvényesül a déli munkatempó… Eddig szállodában laktam a légiósokkal, ami olyan messze volt a csarnoktól, hogy másfél órát kellett buszoznunk. Amikor két tréning volt egy nap, három órát töltöttünk utazással… A lakás nem a város legjobb részén van, de legalább közel a termünkhöz, így most nyolc perc alatt besétálok, ez fontos.

Mi a helyzet a családjával?

Feleségem és féléves kislányom vasárnap érkezett meg, így végre együtt vagyok a szeretteimmel, s a lakás okozta kényelmetlenségeket is könnyebb elviselni.

Legfrissebb hírek

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka egyesben tovább menetel

Tenisz
1 perce

Osváth Attila: Úgy örültek, mintha nyertek volna

Labdarúgó NB I
15 perce

Borbély Balázs: Nem állt mellénk a szerencse, többet tettünk a győzelemért

Labdarúgó NB I
18 perce

Szélesi Zoltán: Reálisan ez volt benne a mérkőzésben

Labdarúgó NB I
29 perce

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
36 perce

Az első félidőben nem született gól Győrben – ETO–Honvéd az NB I-ben

Labdarúgó NB I
38 perce

Női röplabda Eb: megvédte címét a török válogatott

Röplabda
44 perce

Összecsap a Fradi két El-ellenfele: Juventus–Milan 0–0

Olasz labdarúgás
46 perce