Úgy, mint a mesében

Egy fekete lepel és egy virágcsokor a kék műanyag széken – a látvány szívbemarkoló. Illovszky Rudolfot nem feledik Angyalföldön, persze hogy is feledhetnék, hiszen ő volt „a” Vasas. A kezdés előtt bánatos szurkolók elevenítették fel a nem is olyan régi szép időket, amikor még Rudi bácsi köztük volt… A fájó nosztalgiázásnak Iványi Zoltán első sípszava vetett véget.

Mindezt nem hallhatta az otthon maradó Stark Péter, tudniillik a győri középhátvéd hatalmas örömébe némi üröm vegyült: azután, hogy párja kedden két egészséges kisfiúnak, Sebastiannak és Xavérnak adott életet, kiderült, hogy bordasérülés miatt nem léphet pályára a Vasas ellen. Mivel a combizomszakadással küszködő Tokody Tibor sem vállalta a játékot, Egervári Sándor a mindössze 19 éves, korábban csupán egyszer becserélt Zámbó Bencét állította a bekksorba. A fiatalember úgy indította a találkozót, mintha legalább annyira rutinos lenne, mint a 37 esztendős Jäkl Antal: az első percekben kétszer mentett remekül. Győri részről csak Bajzát Péter vétette magát észre ennél fontosabb megmozdulással: a góllövőlistát péntek este hét óráig kilenc találattal vezető támadó hét óra négy perckor már tízzel dicsekedhetett – miután a fél angyalföldi védelemből bolondot csinált.

„Fussunk már!” – csattant fel az egyik hazai drukker percek múltán, majd íziben azzal egészítette ki mondandóját, hogy „...legyen már egy egy a szentségit!” Nem állítjuk, hogy Németh Norberték megfogadták a tanácsot, mindenesetre a fehérben pompázó piros-kékek elkezdtek futballozni (csak húsz percet késtek vele…), aminek eredményeképpen egymás után zúdultak a lövések a vendégek kapujára.

Ami az első félidőben nem sikerült, a másodikban igen: a hazai gólcsendet megtörő Németh Norbertet úgy ünnepelte a lelátó népe, mint a kezdés előtt a 60. születésnapja alkalmából köszöntött Müller Sándort. A 78. percben ugyanezt átélhette a védő létére győztes gólt szerző Tóth András, majd a hármas sípszó felhangzását követően a többi Vasas-játékos is.

Angyalföldön a nézők úgy érezték magukat, mint ha valami mese elevenedett volna meg előttük: minden jó, ha jó a vége...