Jó játék, egri siker

BAJZÁT RAFAEL, SZŰCS ANDRÁSBAJZÁT RAFAEL, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.10.19. 02:02
Címkék
Az Eger győzelemmel folytatta szereplését az Euroliga második selejtezőkörében, miközben a Honvéd két veresége után szinte biztosan kiesik, és a LEN-kupában folytatja.

A sorsolás óta szakvezetők, játékosok többször is hangoztatták, kiegyenlített csoport az egri. A Nagyvárad elleni döntetlen után nagy volt a csalódottság, ám az esély nem sokkal csökkent, hiszen ha minden további mecscset sikerül megnyerni, meglehet az áhított csoportelsőség.

A Spandau 04 ellen a védőmunkában kellett javulni, a román bajnoktól kapott hat akciógólt ugyanis soknak tartotta Gerendás György edző. Ehhez képest egri szempontból ijesztően indult a mérkőzés. Mark Politze távolról betalált, a hazaiak három percig kapura sem dobtak. Hegedüs Gábor kapufája után Decker Ádám indította el a gólgyártást az első negyed felénél, de Hárai Balázs, majd Varga II Zsolt is tapsra ragadtatta a közönséget. Jól védekezett a hazai gárda, de Fabian Schroedter szépített.

A második negyed első felében remekeltek az egriek. Aaron Feltham ötméteresből, Decker jól kijátszott előnyből volt eredményes. A kanadai légiós második gólját jegyezte, ezzel lett 6–2. Erik Bukowski csökkentette a különbséget, de érezhető volt, ezen az estén jobb az Eger.

Fordulás után Szécsi Zoltánshow kezdődött, háromszoros olimpiai bajnokunk remekelt. Egyre inkább elbizonytalanodtak a német lövők, jól zárt a magyar védelem, jó ritmusban alakították ki helyzeteiket Vargáék. Bárány Attila klasszikus centermegmozdulással iratkozott fel a góllövők közé, majd Feltham fordult le védőjéről (9–4).

A negyedik negyedre Valics Bence váltotta Szécsit, Tobias Preuss végleg cserével kiállt, Bárány gólra váltotta az előnyt. Binder Szabolcs kipontozódása után a volt egri pólós, Sören Mackeben révén indult el a német felzárkózás, 10–4-ről 10–7re alakult az állás. A győzelem azonban meglett, ami úgy kellett, mint egy falat kenyér.

A Domino-Honvéd már nem örülhetett ennyire, gyakorlatilag péntek délben eldőlt, hogy nem az Euroliga, hanem a LEN-kupa lesz a verseny, amelyben tovább szerepelhet. Tudniillik a Herceg Novi által megtervezett menetrend alapján a Honvédnak a Szpartak Volgográd rendeltetett ebédidőre, és ezután jött este a házigazda elleni rangadó, s mivel délben az oroszok nyertek, este már csak a bravúr segített volna a mieinken.

Nem segített, mert akárcsak a nap során korábban, naplemente után is pocsék volt a Honvéd fórkihasználása, ami különösen rossz hatással volt az eredményre, hiszen alig kapott előnyt a Domino. Így aztán nem csoda, hogy a végére elfáradó riválisnak tizenötöt dobott a Jadran, megszerezve ötvenedik gólját a selejtezőtornán, az élre repítve magát – és valószínűleg a vigaszágra taszítva a magyar csapatot. Búsulásra azonban nincs ok, tavaly az Eger is kipottyant az Euroligából, a LEN-kupában viszont döntőzött...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik