Századszor futnak neki

1933. szeptember 24-én Belgrádban, majd alig fél évvel később, 1934. április 8-án Amszterdamban útjára indult egy történet. Közös bennük, hogy egyikben is, másikban is ma érkezik el a századik epizód: Szerbia (azelőtt Jugoszlávia) és Hollandia labdarúgó-válogatottja szerdán játssza 100. világbajnoki selejtezőjét. Mint a mellékelt táblázat is mutatja, voltak országok bőven, amelyek megelőzték őket a jubilálással (felhívjuk figyelmüket az örök pofozógép Luxemburgra), ám olyan nem akadt köztük, amely két kiírásban (1974, 1978) is az utolsó, az aranyéremért vívott mérkőzésen fejezte be menetelését (tegyük hozzá: „csak” ezüsttel), s egyszer az Európa-bajnoki címet is elhódította (1988). Ez Hollandia.

Azon a bizonyos első vbselejtezőjükön Írországot 5:2re lelépő narancsmezesek első nekifutásra elérték a végjátékot (1934-ben 16 csapat jutott be a döntőbe), mi több, ott voltak az 1938-as tornán is, ám azt követően 1974-ig rendre fennakadtak a selejtezőkön, ha egyáltalán elindultak. Amit aztán a hetvenes évek közepétől műveltek, kötelező tananyag minden testneveléssel foglalkozó fakultáson és ajánlott olvasmány az összes igényes labdarúgó-rajongó számára. Illik fejben tartani a totális futballt tökélyre fejlesztő Rinus Michels nevét, tudni, hogy Johan Cruyff és Marco van Basten háromszor kapta meg az Aranylabdát, és azt is, hogy a France Football méltán híres díjából jutott egy Ruud Gullitnak is. Hármójuk révén Hollandia mondhatja magának a legtöbb aranylabdást (holtversenyben Németországgal). Van tehát mire büszkének lenniük.

„Nem gondoltam volna, hogy éppen az én kapitányságom idején érjük el ezt a kerek számot – utalt a szerdai centenáriumra Bert van Marwijk –, de ha már így történt, mi más lehetne a célunk, mint hogy ezen az ünnepi mérkőzésen különösképpen megfeleljünk a dicső hagyományoknak.”

Ami a múltat illeti, mint minden futballnemzetében, a hollandéban is lappanganak sötét fejezetek, amelyek nem hagyják érintetlenül a jelent. Ilyen az amszterdami, a rotterdami és az eindhoveni futballisták sokszor személyeskedésbe átcsapó rivalizálása; jelenleg Wesley Sneijder és Robin van Persie között izzik a parázs – amit még a sajtó is szít. A De Telegraaf az előbbi, az Algemeen Dagblad az utóbbi nézőpontjából láttatja kettejük konfliktusát, amely a nyáron egy szabadrúgás elvégézése, illetve egy edzéssérülés során újult ki, mindkétszer Van Persie volt a hebrencs. Nem hisszük, hogy például őket különösebben meghatná a centenárium, Van Marwijk mindenesetre megpróbálkozik együttes szerepeltetésükkel…

Norvégia természetesen nem kíván engedelmesen asszisztálni a jubileumhoz, már csak azért sem, mert dicséretre méltó veretlensége mellé kínos nyeretlenség társul. Aage Hareide szövetségi kapitány nyilvánosan is megfogalmazta a tennivalókat: „A szombati, skóciai döntetlennel megerősödött a pozíciónk a második helyért folyó harcban, de az az iksz csak akkor ér valamit, ha végre megszerezzük első győzelmünket. Tiszta fejjel és megfelelő taktikával még az olyan kiváló csapat is megcsíphető, mint a holland.”

Az északiakra ráférne a siker, elvégre 1993 júniusa óta nem győzték le valamelyik európai elitcsapatot tétmérkőzésen. Akkor Anglia bánta az oslói kirándulást (0–2), de meg kell jegyeznünk, néhány hónappal korábban Hollandia is „megfázott” az Ullevaal Stadionban (1–2), és azt a vb-selejtezőcsoportot Norvégia nyerte meg.