Paraguayi recept: semmi felhajtás!

Hugo Sánchez néhány éve azt állította, a paraguayi labdarúgás mindig csak „egyénileg” volt jó, csapatban sosem alkotott nagyot. A korábbi kiváló mexikói futballista arra utalt, hogy Paraguay hiába vett részt hétszer is világbajnokságon, maradandót legfeljebb egy-egy játékosa révén alkotott: gondoljunk a bolondos José Luis Chilavertre (a válogatottban nyolc, klubjaiban 28 gólt szerzett kapusként), a válogatottsági rekorder Carlos Gamarrára vagy a hetvenes évek legendájára, Saturnino Arrúára, aki a leggólerősebb volt a „zaraguayók”, a Real Zaragoza népszerű paraguayi légiósai közül.

S ha már légiósok, nem feledkezhetünk meg napjaink sztárjairól, Nelson Valdezről (Dortmund) vagy Roque Santa Cruzról (Blackburn) sem. Ők azonban nem erősíteni, épp ellenkezőleg, cáfolni szeretnék a mexikói szakember állítását – az elmúlt időszak paraguayi menetelését elnézve nem is sikertelenül. A piros-fehérek biztosan vezetik a 2010-es világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatának tabelláját, sőt még magasabbra törnek, megpróbálják túlszárnyalni az „aranygenerációként” tisztelt elődök eredménylistáját. A Chilavert és Gamarra nevével fémjelzett együttes ugyanis két egymást követő világbajnokságon is részt vett, továbbjutott csoportjából, és csak a nyolcaddöntőben bukott el (1998-ban a későbbi győztes franciák, 2002-ben az ezüstérmes németek ellen). Igaz, ott viszont elbukott, miként az újakkal felálló 2006-os gárda a csoportkörben; Hugo Sánchez szerint éppen ez az, amiért nem beszélhetünk igazi sikerről Paraguayban.

Pontosabban amiért eddig nem beszélhettünk.

A fél távnál járó dél-amerikai selejtezőkön nyújtott teljesítmény ugyanis még a mexikói szakembert is meggyőzheti, hogy csak félig van igaza, vagyis Paraguay nemcsak egyénileg, csapatként is képes a sikerre.

A piros-fehérek kilenc forduló alatt mindössze egyszer szenvedtek vereséget – a nem túl acélos Bolívia otthonában (2–4) –, közvetlen üldözőik közül pedig csak Argentína ellen nem nyertek (1–1 Buenos Airesben), Brazíliát 2–0-ra, Chilét 3–0-ra, Uruguayt 1–0-ra verték meg. Ráadásul a vetélytársakat jellemző felhajtás, belső konfliktusok és címlapsztorik nélkül.

A szakvezető szerint persze éppen ez a titok kulcsa.

„Miközben a rivaldafény mindig Brazíliára és Argentínára vetül, mi csöndben dolgozunk, ezért tudunk bárkit meglepni. A sikerhez ugyanakkor tudni kell, hol a határvonal a nagycsapatok tisztelete és a győzni akarás között – fogalmazott Gerardo Martino, a népszerű Tata, aki paraguayi kapitány létére Argentínában látta meg a napvilágot. – A keret jó erőkből áll, és remek az összhang. Mivel a vállunkat nem nyomja az esélyesség terhe, biztos vagyok benne, hogy a sikerek a selejtező második körében sem maradnak el. A lényeg, hogy továbbjussunk, még ha a negyedik helyen is.”

A kétszeres argentin válogatott Martino – aki 1991-ben éppen Magyarország ellen mutatkozott be az albicelestében – tehát nem bánná, ha a „nagyágyúk” megelőznék csapatát a tabellán (Sőt… „Bárcsak Brazília és Argentína is ott lenne a világbajnokságon! Nélkülük semmi értelme a nagy tornáknak” – mondta ezzel kapcsolatban), a dél-afrikai szereplésről azonban jól láthatóan még honfitársai javára sem mondana le.

Tegyük hozzá, egyelőre szó sincs versenyfutásról Tata hazája és munkaadója között: miközben szerdáról csütörtökre virradóra Argentína a nagy vetélytárs Chilével találkozik Santiagóban, a sereghajtó Peruval meccselő paraguayiakra minden bizonynyal sétagalopp vár Asunciónban. A hét végére tehát a négypontos különbségből inkább több, mint kevesebb lesz…