Dusan Fitzel félhet: megbuktathatjuk…

Vágólapra másolva!
2008.10.14. 00:38
Címkék

Málta tizenkét éve kezdett rúgott gól nélkül, ennyire gyászosan kvalifikációs sorozatot: az 1998-as franciaországi vb-ért folytatott – reménytelen – verseny első három találkozóján a jugoszlávok, a csehek, majd a szlovákok ütötték ki a válogatottat, egyaránt 6–0-val.

A jelen: három mérkőzés, nulla pont, 0–10-es gólkülönbség. A szigetállamban irdatlan visszafejlődésként értékelik a három „zakót”, hiszen a 2008-as Eb-selejtezőkön Málta rekordot jelentő öt ponttal zárta a „kiszórós” fázist, köszönhetően a 2006. októberi magyarverésnek (2–1), amivel három forduló után három pont virított a csapat neve mellett.

A 2006 januárjában kinevezett szövetségi kapitány, a korábban a cseh utánpótlás-válogatottak mellett dolgozó Dusan Fitzel is talán jelentősebb kihívásról ábrándozik. A dánok elleni, múlt szombati összecsapás előtt a The Timesban megpendítette: a két októberi selejtező után dönt arról, hogy megy vagy marad. A koppenhágai 3–0 után bekeményített.

„Ez volt az eddigi leggyengébb meccsünk ebben a sorozatban, a négy nulla ellenére a portugálok ellen is jobban teljesítettünk. Ha a játékosok a máltai focira jellemző hozzáállást emelik nemzetközi szintre, ez a vége, soha sehol sem nyernek. Ha szórakozásnak gondolod a játékot, esélytelen vagy. A motiválás nem az edző feladata! A futballistáknak önmagukban kell elrendezniük ezt a kérdést, mert mi mást lehetne mondani a válogatott összecsapás előtt, mint azt: légy büszke rá, hogy a hazádat képviselheted! Márpedig ez evidencia, nem? Legalább hat helyen megváltoztatnám a kezdőcsapatot, de a körülmények megkötik a kezemet. Morálisan és a játékot tekintve is gödörben vagyunk. Nem szereztünk gólt, ami a csapat egészének kritikája, filozófiám szerint ugyanis együtt támadunk és együtt védekezünk. Ehhez képest a védőink hibáiktól félve hezitálnak, nem lépnek be a támadásba… A szombati találkozó kapcsán továbbra sem tudok pozitív tapasztalatot előrángatni, azaz tartom, amit mondtam: a magyarok elleni selejtezőt követően átgondolom, hogyan tovább. Sőt, hogy van-e tovább.”

Kapitányt buktathatunk...

Legfrissebb hírek

Súlyemelő-vb: világcsúccsal nyert Muhammed Furkan Özbek 65 kilogrammban

Egyéb egyéni
2 perce

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
6 perce

Gálázva jutott tovább az ETO és a DVTK a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
8 perce

Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
20 perce

La Liga: Real Madrid–Villarreal

Spanyol labdarúgás
43 perce

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
47 perce

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
56 perce

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik