Szenegál: kiesés és balhé

2008.10.13. 07:07
Címkék

A 2002-es világbajnokságon nagy meglepetésre a negyeddöntőig jutó Szenegál is ama csapatok között található, amelyek nem vetélkedhetnek tovább az Afrikának járó világbajnoki helyekért.

A hat évvel ezelőtti hősök közül Tony Sylva kapust, valamint Henri Camarát, El Hadji Dioufot, Salif Diaót és Khalilou Fadigát felvonultató gárda Gambia legyőzése esetén a biztos továbbjutást jelentő első helyen végzett volna, a döntetlennel azonban a számolgatásra sem feljogosító (lásd lejjebb) harmadik helyre csúszott viszsza. Kader Mangane góljával Szenegál a 87. percig vezetett, de akkor a gambiai Tijan Jaiteh megszerezte a házigazdák vesztét eredményező gólt.

A mérkőzés után az elkeseredett szurkolók megrohamozták az ország labdarúgó-szövetségének székházát, és gyújtogattak, barrikádokat emeltek az utcákon. A rendőrök könnygáz bevetésével fékezték meg a szélsőségeseket.

A csoportokból az első helyezettek, valamint a legjobb nyolc második jutott tovább. Mivel két csoportban csak három csapat versengett, a másodikok összevetésekor nem vették figyelembe az utolsó helyezettek elleni mérkőzéseket; a rangsorolást a többi találkozón szerzett pontok szerint végezték el, sőt a nyolcadik-kilencedik helyen gólkülönbséget is számolni kellett – aminek a nem hivatalos eredmény szerint éppen a Szenegált kiejtő gambiaiak lettek a kárvallottjai… És az utolsó meccsüket a kispesti Genito góljával megnyerő mozambikiak a nyertesei!

A versenyben maradt 20 csapat öt négyes csoportban folytatja a küzdelmet; a világbajnokságon a kvartettek győztesei képviselik majd a kontinenst a házigazda Dél-Afrika mellett. Megemlítendő, hogy a sorozatot rosszul kezdő Togo is állva maradt, méghozzá elsősorban a válogatott bojkottját befejező Emmanuel Adebayornak (Arsenal) köszönhetően, aki négyszer talált be Szváziföldnek a hét végén.

A krónikához hozzátartozik, hogy Dél-Afrika azért vett részt az eddigi küzdelmekben, mert azok a 2010-es kontinensviadal selejtezői is voltak.

Legfrissebb hírek

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Egyéb egyéni
9 perce

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
16 perce

De Miguel halála miatt a bajnoki és a BL-meccsek elhalasztását kéri a spanyol játékos-szakszervezet

Spanyol labdarúgás
23 perce

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Egyéb egyéni
26 perce

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
54 perce

Három perc alatt két gólt szerzett a Galata, Londonban nem született találat– BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
1 órája

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
1 órája