A lila volt a nyerőszín

2008.10.13. 07:07
Címkék

Ferencváros–Újpest a Me gyeri úton. A zöld-fehér szurkolók lassan kezdhetik megszokni, hogy csapatuk az Újpest csarnokában játssza a lilák elleni mérkőzéseit. Múltkor a tv-közvetítés, ezúttal pedig jégproblémák miatt kellett költözni. Igaz, anno büntetőkkel nyert a Ferencváros, ezúttal viszont vereséget szenvedett a hazai(?) együttes.

Szőke Attilának már az első harmadban is több védenivalója akadt, mint kollégájának a túloldalon, de a ferencvárosiak kapusa sokáig állta a sarat. A Steauának hármat ütő Berta Ákos százszázalékos helyzetét is kivédte, a játékrész utolsó percében Borbás Gergely ziccerénél azonban már ő is tehetetlen volt. A középső szakaszban a lilák szlovák sora kettővel növelte az előnyt, s az Újpest ebben a harmadban ellenfele fölé kerekedett.

Az utolsó húsz percben Pék György csapata már kicsit a közönséget is kívánta szórakoztatni, ennek pedig az lett a vége, hogy több ígéretes lehetőség is kimaradt. A Fradi Jánosi Csaba révén még szépített, de ez aligha vigasztalja a zöld-fehér drukkereket: elvesztették a rangadót.

Legfrissebb hírek

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Egyéb egyéni
9 perce

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
16 perce

De Miguel halála miatt a bajnoki és a BL-meccsek elhalasztását kéri a spanyol játékos-szakszervezet

Spanyol labdarúgás
23 perce

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Egyéb egyéni
26 perce

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
54 perce

Három perc alatt két gólt szerzett a Galata, Londonban nem született találat– BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
1 órája

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
1 órája