Ezúttal a rutin többet ért

2008.10.12. 02:00
Címkék

Túlzás lenne azt állítani, hogy Anglia lefutballozta a pályáról – mit a pályáról, a szentély, a Wembley gyepéről – az előzetesen nem túl sokra tartott kazahokat, a három pontot mindenesetre nagy gólkülönbséggel szerezte meg Fabio Capello együttese. A házigazdák olasz szövetségi kapitányának helyzetét persze nem könnyítette meg, hogy a mérkőzés előtt mindössze az ellenfél négy játékosáról tudott érdemi információt szerezni. Nem beszélve arról, hogy Bernd Storck három „nevesincs” újoncot is játékba küldött a brit fővárosban.

A vendégek megkevert sorai ugyanakkor különösebben nem hozták lázba a londoni közönséget – arra viszont mindenki kíváncsi volt, a David Beckhamet a kispadra szorító Theo Walcott mire lesz képes a jobb oldalon, meg tudja-e ismételni a Horvátország elleni klasszisteljesítményt (meg a mesterhármast). Az Arsenal 19 éves szélsője azonban csak az első percekben emlékeztetett zágrábi önmagára; teljesítményéről mindent elmond, hogy lecseréléséig mindössze tizenháromszor passzolt társaihoz. Ennél kevesebbszer csak David James ért a labdához a hazaiaknál – a kapus azonban e tekintetben nem nagy vetélytárs (a 79. percig az angolok 404-szer passzoltak jól, James hatszor). Beckhamnek ráadásul alig több mint tíz perc is elég volt, hogy nyolcszor játékba avatkozzon, gólpasszt adjon Rooneynak és kis híján Heskeynek is.

Steven Gerrard, Frank Lampard, illetve mindenekelőtt a „két és fél” találatot szerző Wayne Rooney „szokásos” teljesítménye viszont elég volt a sokáig taktikusan játszó kazahok ellen (a manchesteri csillag zavarta meg a saját kapujába fejelő Alekszandr Kucsmát is). Hiába ugyanis az első félidő magabiztos védekezése, Tanat Nuszerbajev néhány remek egyéni akciója vagy Zsambil Kukejev tetszetős gólja – Kazahsztánnak Anglia ellen ez egyelőre kevés a meglepetéshez. A szépítéshez is éppen csak elég…

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
1 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
2 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2 órája