Ez most a jó fejek meccse volt

A mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, PIETSCH TIBOR, SINKOVICS GÁBOR, SOMOGYI ZSOLTA mérkőzésről tudósított: BORBOLA BENCE, PIETSCH TIBOR, SINKOVICS GÁBOR, SOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.10.12. 02:00
Címkék
Kezdjük a legfontosabbal: győzött a magyar válogatott, mégpedig úgy nyert, hogy közben megőrizte a kapuját a góltól. Mindez azért fontos, mert az első félidőben még az albánok futballja tűnt ijesztőbbnek, aztán a szünet után egy harcolni, küzdeni, s ami a lényeg, gólt szerezni képes nemzeti csapat volt a pályán. Huszonötezer magyar néző ünnepelte a lefújás után Torghelle Sándorékat, ezer albán bánkódott a kudarc miatt.

Mintha csak egy holland bajnoki lett volna, Erwin Koeman és Arie Haan úgy beszélgetett egymással a kezdés előtt. A két szakember azt követően váltott néhány szót, hogy mindketten nyilatkoztak – a Németalföldről érkező televíziós társaságnak. Feszültségnek amúgy a nyomát sem lehetett felfedezni Magyarország, valamint Albánia szövetségi kapitányán, sőt az arcukon megjelenő mosolyokból akár arra is következtethettünk, hirtelenjében megállapodtak abban, hogy az 1. selejtezőcsoportból – a holland edzőiskola nagy büszkeségére


folytatás...
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
3 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
4 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
4 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik