Kiállítás után felmentés

2008.10.10. 01:07
Címkék

Sorsfordító volt az FC Fehérvár–DVSC-TEVA Magyar Kupameccs huszadik perce. Sitku Illés ugrott ki, s a tizenhatos előterében eltolta a labdát a kifutó Csernyánszki Norbert mellett. A debreceni kapus lába jó egy méterre volt az ellenféltől, ám a hazaiak csatára feldobta magát. Szabó Zsolt játékvezető asszisztense jelzésére kiállította a vétlen kapuvédőt, akit az MLSZ fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén felmentett, vagyis nem tiltotta el egy mérkőzésre sem. „Szabó Zsolt jó szögből látta, mi történik, s először továbbengedte a játékot – elevenítette fel a 20. perc eseményeit Csernyánszki Norbert. – Amikor az asszisztens jelezte, hogy valami történt, azt hittem, Sitku Illés kap sárga lapot műesésért, így nem csoda, hogy meglepődtem a nekem felmutatott piros lap láttán. Első felindultságomban elindultam a partjelző felé, de aztán visszafogtam magam. Örülök, hogy végül a felvételek alapján felmentettek, s nem kellett kétszer bűnhödnöm egy tévedés miatt. Legalább ezúttal jó döntés született.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
7 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
7 órája