24 ÓRA

2008.10.10. 01:07
Címkék

Ismét futballozhat Ismét futballozhat

MISKOLC. Hétfőtől újra edzésbe állt Gahwagi Nebil. A DVTK 19 éves játékosa szeptemberben edzésen, futás közben esett össze és vesztette el eszméletét. A játékoson azóta számos orvosi vizsgálatot elvégeztek, és ezek eredményei alapján most már semmi akadálya, hogy folytassa pályafutását.

Képernyőn a Ligakupa

BUDAPEST. Megváltozott a Ligakupa 2. fordulójából két mérkőzés kezdési időpontja. A Budapest Honvéd–Ferencváros mérkőzést az összecsapást közvetítő Sport Tv kérésére az eredeti időponthoz képest 30 perccel korábban, október 15-én 17 óra 30 perckor kezdik. A Vác-Újbuda–Vasas mérkőzést az eredeti időponthoz (október 15., 14 óra) képest egy héttel később, október 22én, szerdán 14 órától rendezik.

Búcsú öt év után

BUDAPEST. Horváth Gábor öt év után távozni készül a REAC-tól. A védő a Siófok vezetőivel tárgyalt, és megnézte a csapat kupamérkőzését is – engedélylyel tette, ugyanis közölte a palotai vezetőkkel, hogy a télen klubot váltana. A REAC vezetősége azt sem ellenzi, ha a játékos – az MLSZ illetékes bizottsága engedélyével – már most, idény közben távozik Rákospalotáról.

Pusztai László emlékére

SZENTES. A Vasas szombaton 14 órakor edzőmérkőzést játszik Szentesen a Pusztai László Stadionban a Csongrád megyei első osztályban szereplő Szentesi Kinizsivel. A találkozót megtekinti Mészöly Kálmán is, és megkoszorúzza a korábbi 25-szörös válogatott Pusztai László emlékfalát. A mérkőzésre a 14 éven aluliak ingyen mehetnek be, egyébként a belépő egységesen 600 forintba kerül.

Ászok nélkül a Fradi

BUDAPEST. Valószínűleg kihagyja az MTK II elleni bajnoki mérkőzést Dragóner Attila. A Ferencváros rutinos védője oldalszalag-sérülést szenvedett, s egy hét pihenő vár rá. A korábbi hírekkel ellentétben Paul Shaw sem épült fel sérüléséből, így előfordulhat, hogy az angol csatár sem játszhat. Kérdéses Liban Abdi szereplése is, a játékost a Sportkórházban vizsgálják.

NB II: PÉNTEKI DUPLA Két mérkőzést játszanak pénteken a másodosztály Nyugati csoportjában. Felcsút SE–Barcsi SC, Felcsút, 17.00. V: Nagy R. (Pápai Z., Demeter). Gyirmót SE–Győri ETO FC II,Gyirmót, 18.00. V: Berger (Forgács, Sebestyén L.)

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
5 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
5 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
6 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
6 órája