Teljes a tanácstalanság

Hétfőn elbeszélgetünk a szakmai stábbal.

Kedden a játékosok következnek.

Szerdán átgondoljuk a helyzetet.

Csütörtökön újra átgondoljuk a helyzetet.

Pénteken vagy lépünk, vagy a biztonság kedvéért még jobban átgondoljuk a helyzetet.

Nagyjából így fest az egerszegi vezetők programja. Afféle válsághét ez a mostani, hiszen alig titkoltan dobogóközeli helyezés reményében indultak neki a bajnokságnak a kék-fehérek, ehhez képest a jelenlegi tizenharmadik helyezés enyhén kiábrándító. Az edzőváltás nyilvánvalóan kézenfekvő megoldás lenne (bár mintha ebben az évadban valami megváltozott volna az NB I-ben, hiszen már túl vagyunk tíz fordulón, és mindössze Fehérvárott és Diósgyőrben kellett új szakvezető után nézni), ám arra semmi garancia sincs, hogy Supka Attila távozása a mezőny első felébe repítené az egerszegi csapatot.

Nagy Ferenc elnök dilemmája a szokásos: kirúgja az edzőt, visszaküldjön a kölyökcsapatba néhány labdarúgót, büntesse meg kétszázezer forintra a legnagyobb lúzereket, vagy adjon egy utolsó esélyt mindenkinek, és néhány irgumburgum után fátyolos szemekkel esküdjön egymásnak örök hűséget játékos, edző és elöljáró?

Csakhogy bármelyik változat is lesz a nyerő, a ZTE megint elveszített fél évet, azaz inkább egy teljes szezont, hogy újra futballcsapatként tekintsünk rá. Szlavko Petrovics vezetése alatt a tavasszal szétesett az együttes, ám egyetlen jel sem mutat arra, hogy azóta sikerült volna rendet tenni Egerszegen.

Persze adódik a kérdés: kivel is sikerülne?

A ZTE jó ideje a legnagyobb játékosimportőrök közé tartozik, de talán nem a szelektív memóriánk az oka, hogy egyetlen remek légiós nevét sem tudjuk felidézni az elmúlt évekből. Pedig a hivatalos honlapon így sorjáznak egymás után a huszonkilences keret nem magyar labdarúgói: román, szlovén, szerb, macedón, szerb, szlovén, szerb, gaboni, montenegrói, szlovén.

Tíz külföldi futballista.

Tíz külföldi – de hány futballista?

Természetesen butaság lenne csakis a légiósok nyakába varrni a sikertelenséget (Roguy Meyé például simán vezeti a házi góllövőlistát négy találattal), ludas ebben magyar játékos, edző és vezető. Edző és vezető leginkább azért, mert a feltételezett nyugodt körülmények, viszonylagos anyagi biztonság (bár az a beharangozott világhírű szponzor csak nem akar jönni...) dacára nem sikerült elfogadható játékoskeretet toborozni. A mai Egerszegben ugyanis szakemberek véleménye szerint Milan Davidovon, Roguy Meyén, Balázs Zsolton és Waltner Róberten kívül nem nagyon találni piacképes futballistát.

Az ám, Waltner Róbert.

Legutóbb gólkirály lett, tizennyolcszor talált a kapuba, az idei bajnokságban eddig két gólnál jár. Ha ebben az ütemben folytatja, hatig jut. Igaz, van mentsége, kisebb sérülésekkel bajlódott, hagyott ki meccset, máskor csak csereként jutott szóhoz, legutóbb Győrben sem lépett pályára.

Akkor speciel más dolga volt: Baján játszott a ZTE NB II-ben szereplő második együttesében. Erről az apró csapatváltásról senki sem beszél szívesen, a sok hümmögés mellett a félhivatalos magyarázat az, hogy korábban a sérülés miatt keveset edzett, és a másodosztályú meccs jó alkalom volt neki a formába lendülésre. A magyar közegben edződve természetesen hitelt adunk az indoklásnak, és könnyedén elnyomjuk magunkban a feltörekvő kételyt, miszerint Waltner Róbert valakinek nagyon szúrja a szemét arrafelé. Az edző nyilván nem vágná maga alatt a fát azzal, hogy szándékosan nem játszatja a góllövéshez kétségtelenül értő csatárt, úgyhogy fejezzük is be gyorsan a gondolatmenetet.

Törjék csak a fejüket az egerszegi elöljárók. Hétfőn beszélgetés, kedden újabb forduló, szerdán átgondolás, csütörtökön újragondolás, pénteken alighanem meggondolás, a hét végére pedig talán kifogyunk az igekötőkből.

Egerszegen viszont nem fogynak ki az időből. Ha most nem is sikerül, jövő ősszel megint lehet csapatot építeni.