Egy maoista az NSZK-ból

A fotó annak idején hatalmas vihart kavart Nyugat-Németországban: az előre beállított képen a hosszú hajú, lázadó értelmiségi ruházatban feszítő Paul Breitner karosszékében ülve egy kommunista röplapot tart a kezében, a falon, a feje felett a kínai diktátor, Mao Ce-tung hatalmas posztere látható, lábánál pedig egy harcias tekintetű boxer néz fenyegetőn a kamera felé.

A német labdarúgás legnagyobb forradalmára 1951-ben született, és az 1968-as diáklázadások hatására fordult a kommunista eszmék felé. Lelkesedését talán csak fokozta, hogy a Bayern München játékosaként 1970-től a bajor főváros konzervatív légkörében „kellett megvívnia” harcát. Idővel a külsőségekben is felvette a forradalmárok szokásait: szakállt növesztett, gondozatlan hajviseletével tüntetett – a védjegyének számító, később nemzedéki jelképként emlegetett „afrofrizuráról” a Die Ärzte punkzenekar külön számot is írt –, büszkén vallotta, hogy az edzések között Lenint és Marxot olvas, és amikor katonai szolgálatra hívták be, jó ellenállóhoz méltón elbújt a pincében. Uli Hoeness pincéjében…

„Vörös Paul” akkori klubtársa – a Bayern München jelenlegi menedzsere – a házkutatásra kiérkező rendőrök faggatózására természetesen tagadta, hogy bármit is tudna a futballista hollétéről. S úgy tűnik, szükség esetén ma is kész segítő kezet nyújtani Breitnernek, aki éppen az ő közbenjárására kapott 2007ben tanácsadói pozíciót (és azzal járó szép fizetést) a Bayerntől. „Aki egyszer értett a futballhoz, mindig szakértő marad” – hangzott Hoeness magyarázkodásnak is beillő indoklása a lépés után.

A névleges feladat (mert azért valljuk meg, sok hasznot eddig nem hajtott Breitner az egyesületnek) egyfajta alamizsnának tekinthető az egykori harcostársak részéről, akik közé természetesen odasorolandó Franz Beckenbauer klubelnök is. S ha már itt tartunk, nem árt megjegyezni, hogy a „Császár” jóváhagyása minden volt, csak éppen nem magától értetődő. A munkásközegből származó, ám később a polgári gondolkodást, a polgári életformát követő és annak mintaképévé váló Beckenbauer Breitnerrel való viszonyát ugyanis sohasem lehetett kiegyensúlyozottnak nevezni. A kettejük közti több évtizedes ideológiai és személyes ellentét talán akkor csúcsosodott ki a leginkább, amikor Beckenbauer átvette az NSZK válogatottjának irányítását, és Breitner kikiáltotta őt a „német labdarúgás sírásójának”.

Pedig játékosként számos közös élmény fűzte őket össze, az 1972-es Európa-bajnokságon és az 1974-es világbajnokságon például együtt vezették győzelemre a nyugatnémet csapatot. Sőt mi több, utóbbi – hazai rendezésű – torna előtt együtt követelték a szövetség által beígért prémiumok megemelését (fejenként 100 ezer márkával akartak többet arany esetén). A köztük lévő alapvető különbség azonban már ekkor megmutatkozott: amíg Breitner rögtön az első pillanatban lelkesen a „forradalom” élére állt, és szándékát nyomatékosítandó kétszer is összepakolta bőröndjét az edzőtáborban, Beckenbauer inkább csak utólag helyeselte a határozott fellépést.

A maoista labdarúgó később jelentős árat fizetett konfliktuskereső, hajlíthatatlan jelleméért. A Nyugat-Németországban gondolkodása miatt kissé idegen elemnek tekintett játékos 1974 és 1981 között gyakorlatilag nem szerepelhetett a válogatottban, igaz, a kényszerszünetre a politikai indokok mellett Breitner kezelhetetlensége is okot adott. Az 1982-es világbajnokságon azonban már újra ott volt az együttesben, és az olaszok elleni, 3–1-re elbukott döntőben ő szerezte csapata egyetlen gólját (ezzel Pelé, Vavá és Zinedine Zidane mellett ő is elmondhatja magáról, hogy két fináléban is betalált a kapuba).

Pályafutása során számtalanszor szemére vetették ideológiai „bűneit”, a Bayern Münchenben szinte heti rendszerességgel előfordult, hogy az ellenfelek szurkolói „Maoista!” vagy „Kommunista!” bekiabálásokkal és az ezekhez tartozó jelzőkkel ócsárolták a hátvédet. Őt viszont saját bevallása szerint tüzelték az efféle szitkok: „A sértegetésekre csak annyit mondok: eredetileg egyszerűen jól akartam játszani, mivel azonban ilyen hevesen szidalmaznak, hogy a szájukat betapasszam, kénytelen vagyok csodálatosan futballozni!”

Mióta abbahagyta a játékot, egy újságban publikál rendszeresen futballszakíróként (Stefan Effenberg a világ három legutálatosabb dolga között említette a rovatot), 1998-ban pedig 17 óráig német szövetségi kapitánynak vallhatta magát, a személyét övező ellenszenv azonban igen hamar elüldözte a szövetségtől. Ám az idők változnak, s általában előbb vagy utóbb a legkeményebb forradalmárok is átállnak a többség oldalára. A 48szoros válogatott Breitner a német közvélemény szerint akkor árulta el eszméit, amikor egy kozmetikai cég reklámja kedvéért 150 ezer márka fejében leborotválta híres, torzonborz szakállát…