szerint visszafogottan ünnepel ték Mario Bozsics találatát. Láthatóan figyeltek rá, hogy bár nyilvánvaló sértettség van bennük a kék-fehérek iránt, a kárörvendésnek semmiféle jelét ne adják.
Annál a bizonyos Bozsicsgólnál legalábbis még így volt, később valamelyest változott a helyzet – de erről majd később. Az első félidő derekán egy támadáson belül kétszer is helyzetbe kerülhetett volna az Újpest, és csak azért nem alakult ki ziccer, mert egyik esetben sem sikerült hibátlanul megoldani egy szimpla labdaátvételt. Azt mondják, az edzői szakma stresszes foglalkozás a nagy tét miatt, ám az igazi kihívás az ilyen technikai bakikat rezzenéstelen arccal elviselni.
Elmélkedhettünk még Hrepka Ádámról, aki kecsegtető helyzetben a kapu mellé fejelt: 2006 őszén ugyanebbe a kapuba varázslatos gólt rúgott. Az azóta Hollandiát is megjáró támadó mintha elfelejtett volna futballozni. Kevés helyzetét kihagyja, nem jönnek be a cselei, hosszan eltűnik a mezőnyben – vajon mi történt vele?
Egy bekezdés a szurkolókról: a kapu mögötti lila tábor ugyan lelkesen, szervezetten, hangosan dalolta végig az első félidőt, mégis elkeserítő, hogy a listavezető Újpest hazai mérkőzésére, amely akár rangadónak is minősíthető, csak néhány ezren voltak kíváncsiak.
Két olyan gólt szerzett az Újpest a második félidőben, hogy a labda csak néhány centivel haladt át a gólvonalon – de erre mondják, az bőven elegendő... S ha már előbb a visszafogottságról írtunk: Bori Gábor a góljánál már nem fojtotta magába az indulatait, látszott, benne igenis volt feszültség korábbi csapatával szemben...
Az nem biztos, hogy a liláké a legerősebb játékoskeret Magyarországon, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy Szentes Lázár csapata kiemelkedne a magyar mezőnyből, vagy azt, hogy meggyőzően verte volna meg eddigi riválisait, de... A gárda egy buldog szívósságával gyűjtögette eddig is a pontjait, látni, hogy az Újpest minden elképzelését az egyszerűséggel vegyes célszerűség hatja át, és ez messzemenően elegendő ahhoz, hogy a tabella élén álljon. Végh Zoltán, Mladen Lambulics, Pintér Ádám, Zsidai László, Pátkai Máté, Hrepka Ádám, Urbán Gábor (és a csereként beálló Szabó Ádám) – ez a nyolc játékos meghatározó szerepet játszott a tavalyi MTK-ban is, amely csapat időnként látványos játékkal megérdemelten lett bajnok. Ám Kanta József, az irányító megsérült, Bori Gábor és Pollák Zoltán már Újpesten van, és ez elég is ahhoz, hogy azt mondjuk: ez az MTK már nem az az MTK.
Talán csak a hajrában villantott fel valamit a vendégcsapat. Nagy Gábor szépítése után Vadnai Dániel majd Gosztonyi András szerezhetett volna gólt, és ha 3–2-re módosul az eredmény, a mérkőzés összképéhez képest meglehetősen izgalmas lehetett volna a hajrá. A helyzetek azonban kimaradtak, így boldogan ünnepelhetett az újpesti közönség.
