A Voetbal International hol land szaklap arról számol be, helyi kutatások szerint 200 millió euróért, a sportszervezet becsült piaci értékéért bárki megvásárolhatja a Feyenoordot.
A rotterdami klub csupán azt szabta feltételként, hogy a leendő tulajdonos ne változtassa meg a hagyományos piros-fehér-fekete színt, és ne költöztesse el a sportszervezetet a kikötővárosból. Ez persze – a ma oly népszerű szlogennel élve – önmagában még nem minősül ajánlattételnek, szó sincs róla, hogy a tulajdonosok azonnal eladásra kínálnák fel az Eredivisie-t nem éppen nevéhez méltóan kezdő, az idén éppen százéves klubot. Mégis érdemes végiggondolni, mire számíthatnak Rotterdamban vagy Európa bármely más pontján, ha esetleg sürgősen befektetőt keresnének – az Egyesült Államokból kiinduló pénzügyi válság ugyanis az utóbbi időben a tengerentúlon és az öreg kontinensen is alaposan visszavetette a beruházási hajlandóságot. Az utóbbi idő folyamatai azonban világosan rámutattak: e két földrész elveszítette „monopolhelyzetét” a világgazdaságban, a korábban háttérbe szoruló ázsiai és afrikai cégek pedig máris kaptak az alkalmon, és az üzleti élet más területeihez hasonlóan betörtek a sportvilágba is.
A külföldi tőkét hosszú évek óta szinte mágnesként vonzó Premier League-ben például, mint az keretes összeállításunkból is kiderül, az egész világon jól ismert orosz és amerikai milliárdosok neve után immár arab sejkekét kell tanulnunk, s úgy tűnik, a keleti előretörés még korántsem ért a végére. A Manchester City tejjel-mézzel folyó kánaánját megirigylő Newcastle mindenesetre nagy reményekkel kezdett tárgyalásokba a korábban a Liverpoollal hírbe hozott Dubai International Capitallal (DIC), majd a szeptember elején jelentkező indiai befektetővel, a Reliance Communicationsszel is.
A „szarkákat” 2007 nyarán 134.4 millió fontért megvásárló (ezzel mintegy 80 milliós tartozást öröklő) Mike Ashley a hírek szerint legalább 220–260 millió fontot várt az üzlettől, ám sem az arab emírségekbeli Mohamed sejk érdekeltségébe tartozó DIC, sem a Forbes magazin szerint a világ hatodik leggazdagabb embere, Anil Ambani kezében lévő indiai telekommunikációs vállalat nem tudott megegyezni a tulajdonossal. Newcastle-ben persze nincs miért aggódni, hiszen máris új érdeklődő, méghozzá újabb földrészt képviselő befektető tűnt fel a színen. Annak ellenére is, hogy Ashley megemelte a vételárat: immár 400 millió fontot kér. „Amióta Mike Ashley bejelentette, hogy négyszázmillióért hajlandó eladni a klubot, éjjel-nappal azon dolgoztam, hogy tehetős és futballkedvelő nigériai vállalkozókat keressek – ismertette sokakat meglepő projektjét Chris Nathaniel, az ügylet lebonyolításával megbízott NVA Management ügyvezetője. – Örömmel mondhatom, hogy tárgyalópartnerünk, a nigériai vállalkozókat tömörítő konzorcium hajlandó háromszázötvenmilliót fizetni. S bár Ashley kijelentette, a kitűzött ár nem alku tárgya, hamarosan megállapodhatunk a befektetőjelölttel. Ha ötven- vagy százmillió fonttal emelnék az ajánlatot, esélyt sem adnánk a szintén élénken érdeklődő arab beruházóknak.” A nigériai csoport azonban nem nézte jó szemmel, hogy az egyébként tehetős Ashley éppen rajtuk akar meggazdagodni, így a tárgyalások egyelőre elakadtak – a Kevin Keegan távozásával nemcsak népszerű menedzserét, hanem a szurkolók kegyeit is elveszítő tulajdonos elszántságát jelzi viszont, hogy most már 280–300 millió fontról is tárgyalna… Mindenesetre igyekeznie kell, hiszen úgy tűnik, a Nathaniel által még esélyesként említett arab csoport és Anil Ambani új üzlet után nézett; az indiai előbb az Evertonnál puhatolózott, a napokban pedig a Tottenhamnél tárgyalt. Képviselője szerint utóbbit ráadásul első számú célpontjának tekinti: a Newcastle-höz hasonlóan kieső helyen szerénykedő Spurs megvételével ugyanis mindjárt a brit fővárosban vállalhatna szerepet. („A tárgyalások csupán a kezdeti szakaszban járnak, de a milliárdos befektető tökéletes partnernek ítéli a Tottenhamet a profilja és londoni székhelye miatt. Utóbbit külön hangsúlyoznám” – mondta el az ügyletben Ambanit képviselő, Roman Abramovics Chelsea-tulajdonos holdudvarában sem ismeretlen Pini Zahavi az Observernek.) Az indiai üzletember jelenléte persze akkor is figyelemre méltó, ha végül nem vállal szerepet a szigetországban. Nigériai, arab emírségekbeli, egyiptomi és más országbeli társaihoz hasonlóan megjelenése ugyanis arra utal, ami korábban elképzelhetetlen lett volna: Ázsia és Afrika nem csak a játéktéren, a klubházban is magára vonja a rivaldafényt.
