A vezér nélkül győztek

R. B. B.R. B. B.
2008.09.29. 01:08
Címkék

Elszúrták az olaszok a varesei világbajnokság mezőnyversenyét. A hazai pályán szereplő kilencfős csapat minden tagja a visszavonulását szombaton bejelentő címvédő, Paolo Bettini sikeréért dolgozott, ám amikor a 260.25 kilométeres viadal utolsó körében támadtak az itáliaiak, akkor Bettini, a belga Tom Boonen és a két spanyol favorit, Alejandro Valverde és Óscar Freire Gómez csak a másikat figyelte, így a segítők az első számú embereket elhagyva szöktek meg. Az első pillanatokban tanácstalanok is voltak az elöl lévők, azonban Bettiniék nem tudtak már felzárkódni, a Quick Step bringása idegességét palástolni próbálva kedélyesen elbeszélgetett az év végén szintén visszavonuló Erik Zabellel, miközben az élcsoportban tekerő három olasz igyekezett kontrollálni az eseményeket. Az utolsó kilométer előtt Davide Rebellin támadott, majd amikor beérték, Alessandro Ballan robbantott, s a Lampre versenyzőjét már senki sem érte utol, így legalább az olaszok otthon tartották az aranyérmet (az első négy helyen három itáliai ért célba), a huszonnyolc éves Ballan pedig élete legnagyobb sikerét aratta. A három magyar közül egyedül Kusztor Péter ért célba, az olimpikon versenyző – aki a második körben még a harmadik leggyorsabb volt lejtmenetben – csaknem tizenegy perc hátránnyal a 69. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
2 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
13 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
20 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
40 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
55 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája