Ribéry után jöhet a szórakoztatás is

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.09.25. 23:48
Címkék
Az Eb-n megsérülő futballisták egyik utolsójaként visszatért Franck Ribéry is: a Bayern München francia támadója a Nürnberg elleni győztes kupamecscsen játszotta le idénybeli első tétmérkőzését.

A Werder Bremen elleni 2–5 után a Nürnberggel szemben kiharcolt 2–0 önmagában hírértékű lenne a Bayern Münchennél, de Franck Ribéry visszatérése még a nyolcaddöntőbe kerülést is elhomályosította. A francia több mint három hónapja (a június 17-én játszott, Olaszország elleni Eb-csoportmérkőzés óta) nem lépett pályára tétmérkőzésen, amit a Bayern játéka és eredménysora is megsínylett.

A látványos futball egyelőre hiánycikk a bajoroknál, a Bundesligában már hét pontot elszórt a gárda, a Német Kupa

előző körében az Erfurt ellen pedig csak nyögvenyelősen harcolta ki a továbbjutást.

Most Ribérytől várja mindenki, hogy eljátssza a messiás szerepét, illetve visszacsempéssze a szórakoztató futball alapelemeit a Bayern játékába. „Boldog vagyok, hogy visszatérhettem – mondta a Miroslav Klosét a 65. percben felváltó francia. – Furcsán éreztem magam, mert korábban ilyen sok időt még egyszer sem kellett kihagynom. Megkönnyebbültem, hogy már semmi problémám nincs. Amilyen gyorsan csak lehet, ismét a régi Ribéry akarok lenni.”

Az Európa-bajnokságon súlyos vagy legalábbis annak tűnő sérülést szenvedő játékosok (lásd keretes írásunkat) közül a müncheniek „Frank királyának” tartott a leghosszabb ideig a lábadozás, ugyanakkor óriási hiba lenne azt várni, hogy rögtön csúcsformában futballozzon. „Én már azzal is elégedett lennék, ha meccsről meccsre javuló teljesítményt nyújtana. Neki kell lendítenie egy nagyot a szekerünkön” – mondta Jürgen Klinsmann, a Bayern vezetőedzője.

Ha eljut előző szezonbeli formájáig, sok gondja nem lehet a müncheni együttesnek. Ő lett az év játékosa, vele a Bayern 28 öszszecsapásából 19 győzelem és hét döntetlen mellett mindössze kettőt vesztett el, megnyerte a Bundesligát és a Német Kupát, az UEFA-kupában pedig az elődöntőig jutott. Most hasonló eredménysorban reménykednek a Säbener Strassén – azzal a különbséggel, hogy az UEFA-kupa helyén a Bajnokok Ligáját szeretnék látni.

Legfrissebb hírek

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-keret-hirdetés

Foci vb 2026
11 perce

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
37 perce

Díjátadót és közgyűlést tartott a paralimpiai bizottság

Egyéb egyéni
42 perce

A magyar férfi röplabda-válogatott 15 fős kerettel készül a nyári tornákra

Röplabda
1 órája

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Minden más foci
1 órája

Videó: hatalmas ünnepléssel gratuláltak csapattársai a vb-meghívót kapó Stopirának

Foci vb 2026
1 órája

Kongói DK: nincs különösebb meglepetés a vb-keretben

Foci vb 2026
1 órája

Majoross: Magunkkal kell törődnünk

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik