Kezdetnek nem rossz

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.09.24. 00:55
Címkék

A tenisz-világranglista tanúsá ga szerint is leszálló ágban lévő éljátékosunk, Szávay Ágnes győzelemmel kezdte szereplését a második kategóriás pekingi WTA-tornán. Manapság már ezt is meg kell becsülni, mert az elmúlt egy hónapban mindössze egy egyéni győzelmet aratott a még mindig csak huszadik életévében járó hölgy, aki címvédője a China Opennek. Mégis azt kell mondanunk: nagyobb meglepetés lenne a tavalyi végső siker megismétlése, mint az akkori diadal. Ezt támasztja alá az is, hogy akkor – hatodik – kiemeltként vágott neki a viadalnak, most viszont csak egy a sok közül, így a legnagyobb esélyest is megkaphatta volna „éhgyomorra”.

Az első fordulóban azonban szerencsére a WTA-rangsor 106. helyét elfoglaló Jaroszlava Svedovával sorsolták össze, aki ellen nem vesztett szettet sem. Mondhatni tehát, jól kezdett, sajnos mégsem ennyire egyértelmű a kép, mert ezt a mérkőzést sem sikerült hullámvölgy nélkül végigjátszania. Először 3:0-s vezetés után torpant meg és engedte ellenfelét egyenlíteni Szávay, aztán 5:3 után adta vissza ismét a brékelőnyt, de a legjobbkor újra elvette vetélytársa adogatását, és meglett az első játszma. A kevésbé hektikus másodikban pedig mindössze egy elvett szervagém döntött az ő javára, így lett a végeredmény egy és egynegyed óra alatt 6:4, 6:3 a mi lányunk javára.

Maradva még a pozitívumoknál: Szávay két kettős hibával hozta a meccset, vagyis szettenként átlagban csupán egy ilyen ajándékpontot adott – talán azért is, mert első adogatásai 69 százalékát beütötte –, és nemcsak szerválásban, hanem fogadásban is a kazah fölé nőtt, ezáltal 35-öt megvédett a tavaly itt szerzett 275 világranglistapontjából. Az újabb 35-ért a rangsorban éppen mögötte álló, tehát a 27. helyen tanyázó spanyol Anabel Medina Garriguest kell megvernie a szerdán magyar idő szerint reggel nyolc után kezdődő mérkőzésen. Eddigi két találkozásukban az volt a közös, hogy egyaránt magyar győzelem született, és egyaránt háromjátszmás csatában.

Eredmények a 14. oldalon

Legfrissebb hírek

Világklasszisok előtt mutatkozott be az új szintre lépő magyar kerékpárcsapat

Kerékpár
32 perce

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
39 perce

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
41 perce

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
47 perce

Atlétika: dopping miatt eltiltották a 10 mérföld világcsúcstartóját

Atlétika
48 perce

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
56 perce

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
56 perce

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik