Az elnök igazat ad Vajda Attilának

2008.09.22. 01:23
Címkék

Ha a kormány nem is, a Magyar Kajak-kenu Szövetség igyekszik pluszjuttatással honorálni a Pekingben kenu egyes 1000 méteren aranyérmes Vajda Attila teljesítményét. Baráth Etele, a szövetség elnöke elmondta, egy hónapon belül ünnepséget szerveznek Vajda tiszteletére, amelyen az erkölcsin túl anyagi elismerésben is részesítik Peking egyetlen magyar egyéni olimpiai bajnokát.

„Attilának teljesen igaza van; jogosnak érzem, hogy szót emelt az ügyben. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert rendkívül érzékeny, tehetséges és őszinte fiatalemberről van szó, akiben kár volt ilyen törést okozni – mondta Baráth Etele. – Ha összehasonlítjuk a csapatés az egyéni számokat, láthatjuk, hogy az egyéni versenyzőkön sokkal nagyobb a felelősség. Ha egy csapatban valakinek nem megy, adott esetben ez ki sem derül, de Attilát nem lehetett volna például lecserélni, és pihentetni húsz percet, majd visszaküldeni. Éppen ezért részesültek eddig is magasabb díjazásban az egyéni bajnokok.”

Baráth Etele arról is beszélt, hogy a szövetség saját keretéből egy-egy millió forintot adott olyan edzőknek, akik keze alól világ- és Európa-bajnokok kerültek ki. Mindemellett a központi keretet úgy osztották szét, hogy abból Fábiánné Rozsnyói Katalinnak, az utóbbi néhány hónap viharos kajakeseményeinek egyik főszereplőjének is jusson 10 millió.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
11 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
15 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
18 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
35 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
36 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
54 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája