A milánói vizsgán megbukott a Lazio

2008.09.22. 01:23
Címkék
Nincs több hibátlan csapat a Serie A-ban, és megszületett a két vereséggel rajtoló Milan első győzelme: a piros-feketék hazai pályán 4–1-re legyőzték a korábbi listavezető Laziót.

Bizonyos szempontból a forduló legsimább mérkőzésének ígérkezett a Milan–Lazio összecsapás: a római együttes a mezőny egyetlen százszázalékos csapataként vezette a tabellát, valamennyi vetélytársánál több gólt szerzett, míg a házigazda az utolsó előtti helyről és a bajnoki hullámvölgy mélyéről várta a találkozót. Persze azért mindenki tudta, a Milan vasárnap minden volt, csak nem esélytelen. És nem csak azért, mert a fővárosi gárda legutóbb 19 éve, 1989. szeptember 3-án nyert a pirosfeketék ellen a San Siróban.

Tisztában volt az ellenfél erejével Delio Rossi, a Lazio vezetőedzője is, aki a találkozó előtt nem szívesen válaszolt a fényes rajttól fellelkesült újságírók célokat firtató kérdéseire. Bajnokok Ligája-helyezés? Bajnoki cím? UEFA-kupa? A szakember tömören csak annyit mondott: „A Milan elleni mérkőzés eldönti, hol a helyünk a mezőnyben!”

A pályán a Lazio játékosai semmi jelét sem mutatták annak, hogy megrettentek volna a Milan sztárjaitól. Talán éppen azért, mert a Milan sztárjainak jelentős része nem is volt a gyepen: Carlo Ancelotti, a hazaiak vezetőedzője úgy határozott, a rendelkezésére álló „támadóparkból” a Ronaldinho, Sevcsenko párost kezdeti – a kispadon. A döntés jogosságát igazolta, hogy a Pato, Kaká, Borriello csatárhármas veszélyesen és elszántan futballozott, a vezető találat mégsem a trió egyik tagja, hanem Clarence Seedorf nevéhez fűződött: a holland bemutatott egy tanítanivaló „kényszerítőt” a laziós Cristian Ledesmával, majd a kapus felett a felső sarokba bombázott.

S bár a harmadik bajnokiján negyedik gólját szerző argentin Mauro Zaráte révén a fővárosiak még egyenlítettek, Gianluca Zambrotta, Alexandre Pato és Kaká megmozdulása végképp megpecsételte a Lazio sorsát. Ne menjünk el szó nélkül a látványos gólok mellett: Zambrotta alighanem élete legszebb találatát ragasztotta harminc méterről a kapu jobb oldalába, Pato csukafejesből talált be, Kaká pedig távolról tekert a kapu bal oldalába.

A 4–1-es végeredmény tükrében világos, a Rossi mester által emlegetett „felmérőn” csúnyán megbukott a Lazio.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
11 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
15 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
18 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
35 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
36 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
54 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája