Úgy, mint májusban

2008.09.21. 00:53
Címkék
Tovább tart a Honvéd 16 éves nyeretlenségi sorozata Nyíregyházán: Révész Attila együttese magabiztosan verte meg 3–0-ra a kispestieket – mint májusban.

Ha a Honvéd valóban azzal a szándékkal vágott neki nyírségi fellépésének, hogy feledtetve az utóbbi 16 év keserves szabolcsi emlékeit, győztesen hagyja el a Sóstói úti stadiont, elhatározását alighanem a „Lassan járj, tovább érsz!” gondolatmenete alapján kívánta megvalósítani. Másra legalábbis a kezdés alapján nem következtethettünk – sőt. Úgy telt el fél óra, hogy a vendégek egyetlen valamirevaló akciót sem vezettek. A másik oldal sem lehetett feltétlenül büszke az ebben a periódusban mutatott formára: Révész Attila menedzser elszántságot ígérő nyilatkozata „ült”, az akarattal nem is volt gond (egyik oldalon sem), hanem ami a „művészi összhatást”, azaz a kivitelezést illeti… A Spartacus mindazonáltal legalább helyzetig jutott – a sors fintora, hogy éppen Sabin Cosmin Goia révén, aki a hét elején a nyíregyházi fizetési sapka „homlokba csúszása” miatt időlegesen megszűnt a piros-kékek játékosa lenni. A nyírségi menedzsment a jelek szerint idejében észbe kapott: mivel sérülés és eltiltás miatt több védő is kidőlt a sorból, Goiára hirtelen égető szükség lett, s a két fél (rövid alkudozás – fizetéscsökkentés – után) új megegyezést kötött.

Ha az évközi, házon belüli transzfer furcsán is veszi ki magát még a hazai fociközegben is, az addig látottak okán a lelátóról felhangzó „Passzív! Passzív!” bekiabálásra már nem kaptuk fel a fejünket. Mit lehetett volna tenni: meginteni a csapatokat, netán elvenni tőlük a labdát?

Az ítélet ugyanakkor felettébb korainak is bizonyult, az aktívabb, a támadójátékban riválisánál lényegesen többet mutató vendéglátó első, pontosan végigvitt, gyors akciója góllal zárult.

Igaz, erre a gólra a legkényesebb ízlésű kritikus is elismerően csettintett volna. Sőt a másodikra is, amelyet némi Honvéd-mezőnyfölény előzött meg – mégis Révész Attila csapata szerezte. A két csapat legutóbbi összecsapásán, májusban is eredményes Luis Ramos átlövését megelőzően tudniillik rövid időre a Honvéd átvette az irányítást, de a látogató aktivitásának a hondurasi mozdulata gátat szabott, olyannyira, hogy a 76. percig a vendégek olykor nem csak önmagukat, a labdát is ritkán találták – akkor speciel a kapujukban rá is akadtak.

Hogy a mérkőzés színvonala jelentősen emelkedett az első félidőben tapasztaltakhoz képest, a gólok egyoldalú leosztása miatt is elégedett publikum reakciójában szintén visszaköszönt: a „Paszszív!” felmordulást felváltotta az „Ollé!”, mire az esetek döntő

többségében rá is szolgált a győzelemért ellenfelénél lényegesen többet tevő Spartacus.

A bevezetőben emlegetett Honvéd-elv nem bizonyult kifizetődőnek: a kispestiek lassan jártak, és sehova sem értek… Illetve egy negatív rekordbeállítás azért összejött: 1999 és 2008 tavasza után harmadszor szenvedett 3–0-s vereséget a Sóstói úton a fővárosi együttes.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
25 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
31 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
35 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
38 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
55 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
56 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája