gondolhatta a lelátón helyet fogla ló néző, hogy mégiscsak futballmeccsen van.
Persze semmi sem történik véletlenül.
A vendég MTK-nál például hiányoznak a legjobb játékosok, azt már ne is emlegessük, hogy Bori Gábort és Pollák Zoltánt Újpestre, Kulcsár Tamást éppen Fehérvárra adták el, Kanta József és Urbán Gábor ugyebár sérült, és csatlakozott hozzájuk a kék-fehérek legjobb, legértékesebb labdarúgója is, a frissen műtött Pál András. A nélkülük pályára lépő fővárosiak meglehetősen kedvetlenül, hitehagyottan futballoztak. Csoda-e, ha egyetlen helyzetet sem dolgoztak ki a negyven perc alatt. A Fehérvárnál újra csak a kispadon kapott helyet Nagy Dániel, aki az első osztály talán leggyorsabb labdarúgója, és aki Kispesten csereként is csapata legjobbja volt.
Csodálkozhatunk-e azon, hogy néma csendben masírozott le a két együttes egy mármár nézhetetlen első félidő után az öltözőbe...
A szünet után úgy tűnt, hogy a fehérvári játékosok alapos fejmosást kaptak, mert valamivel aktívabban kezdték a játékot – de az is lehet, hogy egyre jobban fáztak. Mindenesetre a játék inkább a vendégtérfélen folyt, bár nagy ziccerekről, végigvitt látványos támadásokról ekkor sem beszélhettünk. Az MTK sündisznóállásba vonult, megszállta saját tizenhatosa környékét, és várt. Aztán – mintha csak a kékfehérek forgatókönyve szerint zajlott volna a találkozó – eljött a vendégek nagy pillanata: Mladen Lambulics gyakorlatilag a semmiből lőtt mesteri gólt, és szerzett vezetést a fővárosiaknak.
Ekkor vált teljesen tanácstalanná az addig is bizonytalankodó fehérvári gárda. A hazaiak – hiába állt be Nagy Dániel, majd később Dvéri Zsolt – képtelenek voltak feltörni az MTK-reteszt. Szép lassan fogyott a fehérvári publikum türelme is, itt-ott már fütty harsant, és bekiabálások színesítették az amúgy csöndes találkozót. Az MTK-t szemmel láthatólag megnyugtatta a vezetés, olyannyira, hogy a kékek a hajrában villámgyors kontrával végleg eldöntötték a három pont sorsát. E helyütt érdemes megjegyezni, hogy Szabó Ádám, a fővárosiak ifjú játékosa rendkívül sportszerűtlenül viselkedett gólja után, mert odaszaladt a Vidi-tábor elé, és heccelte a szurkolókat. Ettől függetlenül az MTK rendkívül gyenge színvonalú mérkőzésen megérdemelten szerezte meg a három pontot, méghozzá igencsak tartalékos összeállításban. Ehhez a sikerhez kellett egy formán kívül, elképzelés nélkül futballozó fehérvári gárda is, amelynél hiába a biztos anyagi háttér, hiába vannak nagy nevek a klub vezetőségében – látványosan, közönségszórakoztatóan futballozó együttes nincs. Nem így az MTK-nál: az NB I-es edzőként csúcsot döntő Garami József (a mester Lakat Károly 625-ös NB I-es meccsmérlegét szárnyalta túl) ismét büszke lehetett a játékosaira.
