Sikeres bajor rendszerváltás

2008.09.19. 00:47
Címkék

Tudjuk be az 525 napos kényszerpihenő utáni visszatérés, illetve a bukaresti győzelem felett érzett örömnek, hogy Franz Beckenbauer elnök már a döntőbe jutásról és az ötödik BEK/BL-sikerről beszélt; mi elégedjünk meg a Bajnokok Ligájába egyéves pihenő után visszatérő Bayern München gólszerzőjének méltatásával. Már csak azért is, hogy eggyel több orgánum bizonyíthassa be Michael Rensing kapusnak: a kilencvenedik percig rosszul tudta, kinek köszönhetik a Steaua elleni három pontot.

„Schweinsteiger adta be a labdát, érkezett rá egy hosszú hajú, langaléta ember, aztán szépen a kapuba csúsztatott. Végig azt hittem, Toni szerezte a gólt, fogalmam sem volt, hogy Van Buytené az érdem” – ismerte el Rensing. Az olasz a Köln elleni bajnokin hasonló körülmények között talált be szombaton, tétmeccsen 18szor szerzett vezetést csapatának, logikus volt tehát a felvetés, ugyanakkor a BL-ben meg logikus volt a belga megjelenése. Most már elmondhatja magáról, hogy az elitligában ő szerezte a legutóbbi három Bayern-gólt (az előző kettőt 2007. április 3-án a Milan ellen a San Siróban), és hogy a bajorok játékosaként sokkal jobb a mutatója a BL-ben (11 mérkőzés/3 gól), mint a Bundesligában (50/4).

A tavaly még epizodista Van Buyten a Jürgen Klinsmannérában bevezetett háromvédős rendszerben Martin Demichelis és Lúcio mellett alapember lett (bár a nyáron még azzal tréfálkozott, hogy csatárként is szívesen rendelkezésre áll, csak kezdhessen végre). Minden tétmérkőzésen végig a pályán volt – és Bukarestben meghozta a Bayern 2007. március 7. utáni első győzelmét a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
1 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája