Hajnalék botlottak

2008.09.19. 00:47
Címkék

Hajnal Tamás (képünkön) kezdőként lépett pályára a Dortmundban, amely esélyesként fogadta az Udinesét – mégis kikapott, és alig maradt esélye a továbbjutásra. A vendégek az egyedül kilépő Antonio Flores révén már a 8. percben megszerezték a vezetést. Később a magyar középpályás egyenlíthetett volna, jól tekert kapura ballal, ám a vetődő Samir Handanovic ujjheggyel szögletre mentett. A kimaradt helyzet után ismét olasz gól következett: egy kontrát követően Gökhan Inler megduplázta a jól futballozó udineiek előnyét.

A 63. percben lecserélt Hajnal mellett több honfitársunk is pályára lépett csütörtök este. Az Austria Wien Sáfár Szabolccsal a kapuban állt ki a Lech Poznan ellen. A magyar kapusnak nem sok dolga volt az elején, a fordulás után azonban felgyorsultak az események. Franz Schiemer góljára egy percen belül válaszoltak a vendégek, de a duplázó hátvéd végül megszerezte a győzelmet a bécsieknek.

Sáfárhoz hasonlóan Babos

Gábor is győzelmet ünnepelhetett, a NEC Nijmegen kapusa ráadásul gólt sem kapott a román bajnokság harmadik helyezettje, a Dinamo Bucuresti ellen. A legnehezebb feladat Bodnár Lászlóra és csapatára, a Salzburgra várt, amely a Sevilla otthonában lépett pályára. A válogatott hátvéddel felálló osztrákok már a 6. percben kapituláltak, ehhez képest nagy fegyvertény, hogy Diego Capelé után már csak egy andalúz gól született, Adriano révén a 92. percben

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
1 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
1 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
2 órája