Ha Emese menni akar, hát menjen

2008.09.19. 00:47
Címkék
Kovács Emese a Jövő SC-ből a Kőbánya SC-be igazol – szólt a néhány nappal ezelőtti hír. A 200 méter pillangón Pekingben a 27. helyen végző úszó a csalódást keltő eredmény után már nem akart együtt dolgozni korábbi edzőjével, és úgy döntött: Turi György mellett folytatja pályafutását.

A bejelentés kapcsán elmondta már véleményét Kovács Emese és Turi György is, ám a másik oldal, vagyis a Jövő SC elnöke, Verrasztó Zoltán időt kért. Leginkább azért, mert mint mondja, csak a zuhanyhíradóból értesült a versenyző szándékairól.

„Nem ért váratlanul Emese lépése, még Eindhovenben, az Európa-bajnokság utolsó napján mondtam edzőjének, Fehérvári Balázsnak, hogy szerintem Emese az olimpia után a Kőbánya SC-be igazol – kezdte Verrasztó Zoltán. – Hozzátenném, hogy Emese még júliusban is azt mondta, nem megy a KSC-be.”

A Jövő SC hat és fél évig nevelte, és készítette fel a jelenkor kétségtelenül egyik legtehetségesebb úszóját, így a klubnak nyilvánvalóan nagy érvágás Kovács Emese távozása.

„Ha egy sportoló távozni akar, menjen, ám azt hiszem, elvárható lett volna, hogy akár az új edzője, akár Emese személyesen közölje, hogy váltani akar – folytatta az elnök. – Turi György és én öt évvel ezelőtt írásban megállapodtunk abban, hogy csak megegyezéssel veszünk át egymástól versenyzőket, már csak ezért is illett volna felkeresnie engem. A klubváltásnak azért lesznek anyagi vonzatai is.”

Verrasztó Zoltán hozzátette: a másik oldal állításával ellentétben Kovács Emese megkülönböztetett szerepet és figyelmet kapott a Jövő SC-ben, annak ellenére, hogy az utóbbi időben bizony adódtak vele gondok.

„A korábbi sikerek után most sikertelenebb időszak köszöntött be Emese pályafutásában, és úgy tűnik, könnyebb volt elhagynia klubját, mint saját magában keresni a hibát – mondta Verrasztó Zoltán. – Ennek ellenére remélem, hogy nem bánja meg döntését, és bízom benne, hogy sikerül megjavítania élete legjobbját, és nem kallódik el, mint már jó néhányan korábban.”

És ha már zuhanyhíradó: uszodai körökben hallani lehetett arról, hogy a Jövő SC is igazol, Jakabos Zsuzsannát, aki jelenleg Pécsett úszik.

„Február óta Zsuzsi a mi edzéstervünk szerint készül, szerintem sokat fejlődött, ennek ellenére szóba sem került, hogy hozzánk igazol – cáfolt Verrasztó. – Ha így is lesz valamikor, az első dolgom az lesz, hogy felveszem a kapcsolatot az edzőjével, hiszen a klubunk minden esetben ezt teszi egyegy átigazolás előtt.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
6 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
6 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
7 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
7 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
7 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik