Farkas Balázs: Nyernünk kell az MTK ellen

2008.09.19. 00:47
Címkék

A Fehérvárnak megy az MTK ellen. A piros-kékek tavasszal is legyőzték a végül bajnoki címig jutó MTK-t, s most is erre készülnek, mert mint Farkas Balázs mondja, a tabella első felében akarnak végezni.

Ez viszont nem lesz könnyű megvalósítani.

Varga István együttese a kilencedik helyről vág neki a fordulónak, a csapat mérlege: három győzelem, egy döntetlen és három vereség. A tendencia ugyanakkor biztató, hiszen immár három forduló óta veretlen az FC Fehérvár, azaz a bajnokság elején tapasztalt bukdácsolás (vereség a Siófoktól és a Kecskeméttől) már a múlté.

„Jó csapat a miénk, csak kicsit nehezen állt össze – mondja

Farkas Balázs, a Fehérvár középpályása. – Iszonyatosan nehéz volt számunkra a nyár, sok új játékos jött, és még most sem vagyunk az építkezés végén. Az edzőváltás óta sikerült játékban előrelépnünk, ami pozitívum az MTK elleni meccs előtt. A tervünk az, hogy az utolsó fordulóban ugyanolyan éles meccset játsszunk, mint három évvel ezelőtt az őszi záró fordulóban.”

A Farkas Balázs által említett találkozót három évvel ezelőtt, 2005. december 11-én játszották Fehérváron, ott és akkor az Újpest ellen az őszi első hely volt a tét. Az idén a szezont szintén a lilák ellen zárja a gárda, a középpályásnak tehát igazán merész tervei vannak.

„Bízom benne, hogy az utolsó pillanatig az élmezőnyben leszünk, és az idén nem az Újpest, hanem mondjuk mi ünnepelünk az idény befejeztével – folytatta a játékos. – Mindenki elfogult a saját együttesével, én is, de nekünk ott kell lennünk az élcsapatok között. Sok pontot kell ehhez szereznünk még, de ebben a k i egyensúlyozott bajnokságban minden előfordulhat. Most hat ponttal vagyunk lemaradva az első mögött. Biztos vagyok benne, hogy a bajnokság végén sem lesz öt pontnál több az aranyérmes és a középcsapatok között.

Hét együttesnek van esélye az első hely megszerzésére, mi is köztük vagyunk. Sokan kérdezik tőlem, miért ilyen kiszámíthatatlan a szereplésünk. Például azért, mert sok az egyforma erősségű gárda. A mezőny eleje és vége is sűrű lesz.”

A Fehérvárnak az utóbbi időben jól megy az MTK ellen. Tavasszal például kikapott az akkor éllovas kék-fehér csapat Fehérváron 1–0-ra, pedig Farkas Balázs szerint az erősebb együttes volt, mint a mostani.

„Nyernünk kell az MTK ellen – jelentette ki a futballista. – Nem lebecsülve a mostani kék-fehér csapatot, ennél jobb gárda ellen is nyertünk már, valahogy megy nekünk a fővárosiak ellen. Tudom, ellenfelünk nincs jó formában, de ott ül a kispadján Garami József, aki váratlan húzásokra képes. Ugyanakkor mostani helyzetünkben, tudva, hogy merész céljaink vannak, a Fehérvárnak mindenki ellen győznie kell. Van mit kijavítanunk, a siófoki nyitányon elszenvedett vereségünk például a mai napig fájó kudarc.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
6 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
6 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
7 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
7 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
7 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
7 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik