Töretlen a harci kedve

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
2008.09.18. 23:22
Címkék
A Magyar Kupa negyedik fordulójának előre hozott mérkőzésén a címvédő DVSCTEVA a papírformának megfelelően megerőltetés nélkül jutott a legjobb 16 közé az NB III-as Algyővel szemben. A Lokiban május eleji porcműtétjét követően először lépett pályára a csapatkapitány Sándor Tamás.

A DVSC jutott elsőként a leg jobb tizenhat közé a Magyar Kupában, a címvédő az NB III Alföld-csoportjában veretlenül listavezető Algyő otthonában 10–1-re nyert. Az előre hozott összecsapáson Herczeg András, a debreceniek klubmenedzsere több olyan játékosának is bizalmat szavazott, akik sérülés vagy formahanyatlás miatt az első csapat keretében az utóbbi időszakban kevesebb lehetőséghez jutottak. Közülük a szerb támadó, a csereként beálló Igor Bogdanovics mesterhármasig jutott (a legeredményesebbnek mégsem ő, hanem Dudu bizonyult: a DVSC nigériai csatára négy gólt szerzett), Czvitkovics Péter gólpasszt adott – akárcsak a csapat kapitánya, Sándor Tamás, aki tétmérkőzésen április 5-én, a Honvéd ellen 1–0-ra megnyert bajnokin húzta magára legutóbb a Loki szerelését.

„Egy órát játszottam, előzetesen ebben állapodtunk meg Herczeg Andrással – mondta a lefújás után a két gólpasszt jegyző középpályás. – Kellemesen elfáradtam. Készültem a visszatérésre, vártam türelemmel. Ezt megelőzően sohasem kellett kihagynom öt hónapot, tényleg hiányzott a játék. Talán ha áprilisban nem vacillálok a porcműtéttel, hamarabb pályára léphettem volna. Öt hete a csapattal edzek, Dankó Mihály rehabilitációs tréner és edzőnk, Zoran Szpisljak is rengeteget foglalkozott velem. Jó néhány futó- és erősítő edzést, illetve a csapattal közös tréninget végigdolgoztam, de a tétmérkőzés más, akkor is, ha harmadosztályú csapat az ellenfél. Az algyőiek szerintem jól teljesítettek – csak mi sokkal jobban. A harci kedvem töretlen: futballozni akarok, és nyerni! Szombaton a Vasassal találkozunk a bajnokságban. Ha minden rendben lesz, talán szerepet kapok, de erről még nem beszélgettünk Herczeg Andrással. Hogy mit várok magunktól, illetve az angyalföldiektől? Részünkről győzelmet... A Vasas szempontjából pedig ez a meccs lesz az igazi értékmérő.”

Az irányító hét végi szerepeltetéséről a klubmenedzser is feltételes módban, a kupameccsen a Loki tíz góljából kilencet szerző csatárokról viszont elégedetten nyilatkozott.

„Kulturált körülmények vártak minket Algyőn és olyan szeretet, hogy csak azt mondhatom, megtiszteltetés volt pályára lépni – bókolt a vendéglátónak Herczeg András. – Oláh Lóránt és Rudolf Gergely jó teljesítményt nyújtott bajnoki mérkőzéseinken, a gólokkal sem maradtak adósak, és most a többiek is jelezték, hogy jó formában vannak, építhetünk rájuk. Ami Sándor Tamást illeti: kellett neki ez a meccs, éppen ilyen összecsapásra volt szüksége. Az edzés más kategória, akkor ő is óvatosabb, a többiek is vigyáznak rá, az algyőiek számára azonban ő is csak egy volt a DVSC játékosai közül. A térdműtét után az orvosok is a fokozatosságot tartották a legfontosabbnak a visszatérés szempontjából, én is így gondolom. Az irányító idővel egyre többet bír majd, és segítségünkre lesz, ebben biztos vagyok. Hogy esetleg már szombaton a Vasas ellen beszáll-e? Erről még korai beszélni. Most fújták csak le a kupameccset.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
3 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája