Buzsáky Ákos pályát épít

2008.09.18. 23:22
Címkék

Huszonkét évvel ezelőtt utánpótlás-nevelő egyesületként alakult meg a Grund 1986 FC, a profil azóta sem változott. Az eltelt időszakban a csapatnak többször is költöznie kellett, mígnem két évvel ezelőtt Rákoshegyen (a volt Aszfaltútépítők-pálya helyén) végleges otthonra lelt. Az új helyszín Buzsáky Ákosnak köszönhető, aki a Grundnál nevelkedett, jelenleg pedig Angliában, a Queens Park Rangersben futballozik. Az egyesületnek immár ötödik éve van együttműködési megállapodása a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnáziummal (az arra alkalmasnak tartott fiatalok sportosztályban tanulnak, napi két edzésen vesznek részt, és a Kós Károly Kollégiumban laknak), és most újabb megállapodást sikerült tető alá hozni. A Grund sporttelepe a XVII. kerületben, a rákoshegyi vasútállomás mellett található, így a vonzáskörzet mellett jól megközelíthető az ország keleti részéből is. A kiválasztás során tizennyolc gyerek (a jelenlegi nyolcadikosok közül) a Békésy György Postaforgalmi Szakközépiskolába nyer felvételt, ők a napi két tréning után az estéket már családjuk körében tölthetik. A beiskolázást követően mintegy háromszáz gyerek futballozik majd a Grund 1986 FC-ben, s pályahiányra aligha panaszkodnak majd: a klub költségvetését nagy részben fedező Buzsáky Ákosnak köszönhetően ugyanis tízmillió forint értékben két normál méretű, automata öntözőrendszerrel ellátott füves pálya létesült a sporttelepen.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
2 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
2 órája

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2 órája

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
3 órája